Dudás Miklósnak ügyei vannak. Immár a sokadik. A világbajnok kajakos ellen a riói olimpia előtt indított eljárást a kajak-kenu szövetség – a biológiai útlevele nem stimmelt, gyanúsan ingadozott a tesztoszteronszintje – , majd ezt követően szeptemberben 34 hónapos eltiltást kapott.
Amíg az ügy tárgyalása zajlott, augusztusban ismét hallatott magáról, akkor barátnőjével érték lopáson.
Most újra kínos ügybe keveredett a világbajnok. A borsonline.hu azt írja, hogy egy szombat hajnali balhé miatt a XIII. kerületi rendőrkapitányságon töltötte az időt.
A kajakos és barátja É. Milán a Margitszigeten K. Andrással került összetűzésbe. Utóbbinak egy középkorú hölgy, B. Mónika igyekezett a segítségére kelni, így ő is szereplőjévé vált a dulakodásnak. K. András és B. Mónika sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A lap elérte a kajakost, aki azt mondta, beléjük kötöttek, de ez egy teljesen felfújt dolog, szinte semmi nem történt. Sőt, Dudás Miklós saját magát tekinti sértettnek. Azt állítja, ha a nyomozók visszanézik a kamerafelvételeket, azok őt igazolják majd.
Sajnos számos alkalommal tapasztaltam már, hogy beszólogatnak, csak mert magas, sportos srác vagyok
– érvelt a sportoló.