Pályán kívül

Szomorú, de igen, ő is Tiger Woods, a világ egykor legjobb golfozója

Tiger Woods, aki éveken keresztül vezette a profi golfozók világranglistáját, többször megválasztották a világ legjobb férfi sportolójának, elképesztő pénzdíjakat nyert és még annál is nagyobb reklámszerződéseket kötött, egy ideje nagy bajban van.

2009 decemberétől azonban már főleg magánéletével került a címlapokra. Akkor a szexfüggősége miatt, aminek viharos válás lett a vége. Aztán sérülések is hátráltatták, műteni kellett a hátát, így meg sem tudta közelíteni eredményeit. Az hagyján, hogy a 41 éves sportoló lecsúszott, ma már a 876. helyre a világranglistán, de legutóbb ittas, vagy gyógyszerezett állapotban történő vezetés miatt állították elő a rendőrök.

Amerikában még a sztárok ügyeit sem tusolják el, sőt, inkább elrettentő példaként közzétesznek mindent róluk. Így járt Woods is. A rendőri intézkedésről, a golfozó letartóztatásról készült videót milliók látták, így alighanem a legújabb a rendőrségi kihallgatásáról készült felvételen is sokan fognak szörnyülködni. Íme.

Közel 11 perces videó a hétfő hajnali kihallgatáson a mezítláb mezítláb mutatja a korábbi világsztárt, akinek teljesen teljesen eltorzult az arca és lelassult zavaros a beszéde.

A rendőrségen több légzés és alkoholtesztet végentek a sportolón, aki két alkalommal is, 0,000 értéket fújt, ami azt sugallja, hogy nem volt alkohol a szervezetében, ellenben valamilyen gyógyszeres befolyásoltság alatt állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik