Megindító történet: a Tolna megyei családapa Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszóval drukkolt dzsúdózó lányának, amikor jött a telefon, hogy mindenük leégett. Most a sportoló segít a családon, melegítőjét bocsátotta árverésre, a befolyt összegből a család új otthona épülhet fel. A kezdeményezésről csütörtökön kora délután egy pécsi bárban tartottak sajtótájékoztatót az érintettek.
Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó arról beszélt: nagyon összetartó családban él. 12 éves öccse, Péter egyik versenyére látogatott el Siklósra 2017 tavaszán. Egy apukával is beszélgetett, ám akkor még nem sejtett semmit. Csak később tudta meg, hogy a család háza éppen akkor égett le, és a dzsúdószövetség gyűjtést szervezett neki.
A sajtótájékoztatón ott voltak az érintettek, Vaskó Sándor és családja. A családapa megrendülten beszélt a történtekről. Előbb még a fiatal úszóval beszélgetett, méltatta, amiért egy szalagszakadással is végigküzdötte az olimpiát. Majd rögtön ezután jött a telefon, hogy mindenük ég. Összeszedte a családot, versenyző lányát a tatamiról hívta le. Mire Siklósról Decsre hazaértek, mindenük leégett, annyi ruhájuk maradt, amiben reggel elmentek otthonról.
Kiderült az is: két hónapba telt, mire a törmeléket elszállították. A biztosítótól három hónap alatt még egy hivatalos levelet sem kaptak. A dzsúdósok közössége sokat segített, kaptak ruhákat, bútorokat. A tervük, hogy újraépítik a házat, egyelőre hitelből, amíg a biztosító nem jelentkezik. Ebben lenne segítség egy jól sikerült árverés, a Kenderesi Tamás melegítőjéből befolyt összeget az összeget az építkezés megkezdésére fordítanák.
A jótékonysági licit ITT érhető el, június 13-án 13 óráig tart. A honlapon azok is találnak információt, akik a melegítőre nem tartanak igényt, de segíteni szeretnének.
Fotó és szöveg: Barabás Béla