Három új taggal bővült a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja: szerdán Csipes Tamara kajakozó, Hosszú Katinka úszó és Szász Emese párbajtőröző klubtaggá fogadó ceremóniáját tartották meg ünnepélyes keretek között már visszavonult és még aktív olimpiai aranyérmesek jelenlétében.
A Rióban karrierjük első aranyérmét begyűjtő sportolók beiktatásán megjelent többek között Balczó András öttusázó, Kulcsár Győző, Rejtő Ildikó és Schmitt Pál vívók, Varga János birkózó, valamint Keleti Ágnes tornász.
Nébald György ötkarikás aranyérmes kardvívó, a klub elnöke beszédében kiemelte: különleges alkalom a ceremónia, hiszen csak négyévente, az olimpiák lezárásakor kerül sor új tagok felvételére. Megemlítette, hogy az eddigi 157 tagból 123 férfi és 34 nő.
Az olimpia magyar érmeit felelevenítő kisfilm megtekintése után következett a beiktatás. Csipes Tamaráról Szabó Gabriella, négyesbeli társa beszélt, aki azzal fejezte be mondandóját, szeretné, ha négy év múlva, Tokióban is együtt ünnepelhetnének. Hosszú Katinkát Czene Attila, Szász Emesét pedig Szilágyi Áron, a Rióban címét megvédő kardvívó méltatta.
Nagyon örülök, hogy ilyen illusztris társasághoz csatlakoztam. Egy klubba kerültem mesteremmel, Kulcsár Győzővel, ámbár még korántsem tartok ott, ahol ő
– fogalmazott az MTI érdeklődésére Szász Emese, akinek edzője négy ötkarikás aranyérmet nyert pályafutása során.
Egy ilyen klubba bekerülni presztízs, sokat kell érte teljesíteni. Nagyszerű, hogy létezik ez a klub, ahol együtt ünnepelhetünk, megoszthatjuk egymással az érzéseinket. Nagy megtiszteltetés, hogy a tagja lehetek
– hangsúlyozta az MTI-nek a riói ötkarikás játékokon három arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka.
Jó érzés egy ilyen elithez tartozni, amely szűk körű, hiszen csak 157-en a tagjai. Különösen az a jó érzés, amiért bekerülhet ebbe a klubba a versenyző, tehát az, hogy előtte olimpiai bajnok lett
– felelte az MTI kérdésére Csipes Tamara, akinek édesapja, Csipes Ferenc is a klub tagja.
Az ünnepség végén a bajnokok meghallgatták a 2024-es budapesti olimpiai pályázat képviselőinek előadását.