Pályán kívül

Putyin a meldoniumhoz is ért

Vlagyimir Putyin orosz elnök éves televíziós fórumán kijelentette, hogy megítélése szerint a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által január elsejétől tiltottá nyilvánított meldonium nem teljesítményfokozó szer.

Vlagyimir Putyin orosz elnök éves televíziós fórumán kijelentette, hogy megítélése szerint a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által január elsejétől tiltottá nyilvánított meldonium nem teljesítményfokozó szer.

Putyin csütörtökön úgy fogalmazott: teljesen biztos benne, hogy a meldonium nem befolyásolja a sportolók teljesítményét, csak arra szolgál, hogy megfelelő állapotban tartsa a szívizmokat, ezért nem tekinthető doppingszernek.

Az államelnök hozzátette:

nem gondolja, hogy a hatóságok politikai célzattal az oroszok miatt tiltották be a szert, ugyanakkor bírálta a WADA-t, amiért korábban nem végzett kutatásokat arról, mennyi idő alatt ürül ki a meldonium az emberi szervezetből.

A meldonium szívgyógyszerként, Mildronat néven terjedt el elsősorban a balti államokban és Oroszországban. Javítja a vérkeringést, így növeli a sportolók fizikai és mentális terhelhetőségét. Eddig 172 pozitív doppingtesztet regisztráltak, a megbukott sportolók többsége orosz, köztük van a teniszező Marija Sarapova, az úszó Julija Jefimova, a jégtáncos Jekatyerina Bobrova, a gyorskorcsolyázó Pavel Kulizsnyikov és a rövidpályás gyorskorcsolyázó Szemjon Jelisztratov.

A WADA szerdán engedményt tett: azok, akik ez év március 1-je előtt buktak meg meldoniummal és mintájukban alacsony volt annak értéke, mentesülnek az eltiltás alól.

Jurij Borzakovszkij, az orosz atlétaválogatott februárban kinevezett szövetségi kapitánya a televíziós adásban azt kérdezte Putyintól, mennyi esélyt lát arra, hogy ott lehetnek az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián.

Az elnök diplomatikusan fogalmazott, és azt mondta, az orosz atlétika nyilvánvalóan nehéz helyzetben van, ezért minden eshetőségre fel kell készülniük.

Természetesen küzdeni fogunk, hogy tisztességes döntés szülessen. Az orosz sportminisztérium és a sporttal foglalkozó egyéb szervezetek a világ legjobbjainak számító ügyvédekkel dolgoznak az ügyön, és minden szempontból körüljárják a témát

– jelentette ki Putyin.

A 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly novemberben felfüggesztette az orosz szövetséget (VFLA), ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.

A német állami televízió (ARD) – részben titokban rögzített – anyagai az IAAF számára bizonyítékként szolgáltak arra, hogy az államilag támogatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltitkolása és a korrupció is hozzájárult az orosz sportolók eredményeihez. Moszkva előbb visszautasította a vádakat, ám később folyamatosan jelentették be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atléták doppingvétségeit és büntetéseit.

MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik