Pályán kívül

Fellebbez a liliomtipró, állatokkal kokettáló Adam Johnson

A futballista hat év börtönbüntetést kapott, szerinte jogtalanul.

Adam Johnsont március 24-én ítélték el, amiért szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval.

A tizenöt éves sértett bizalmába férkőzött és olyan lelki sebeket ejtett rajta, melyek hosszú távon negatívan befolyásolhatják a kislány életét.

– indokolt Jonathan Rose bíró, aki azt is külön kiemelte, hogy a játékos tudatában volt annak, hogy a hölgy még nem töltötte be a tizenhatodik életévét, mikor 2015. januárjában lefeküdt vele a Range Roverében. A tinilány legalábbis ezt állította, Johnson szerint csak egy csók csattant el a kocsiban.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Johnson azonban nem elég, hogy kiskorúval szeretkezik, az állatokkal való közösülést sem veti meg.

A rendőrség ugyanis erre utaló nyomokat talált a korábban a Sunderlandben és a Manchester Cityben is megforduló játékos laptopján.

A becsülete mellett 50.000 dollár készpénzről is le kell majd mondania az ítélet szerint. Mindezek ellenére a jogi képviselői hivatalosan is benyújtották fellebbezésüket, amit nem sokkal később a bradfordi bíróság illetékesei is megerősítették.

Csak aztán nehogy még valami piszkos perverzió előkerüljön arról a bizonyos laptopról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik