Pályán kívül

Újra tanulna járni az Újpest egykori védője

24.hu
24.hu

2016. 02. 05. 12:56

Korábban a témában:

Mint arról korábban a 24.hu is hírt adott, Schumann Péter mindkét lábát amputálni kellett az elmúlt években érszűkület miatt.

Nemrégiben felfekvéssel operálták, majd az amputált lába csonkjával akadtak problémák, s ezért átszállították a Honvédkórházba. Immár ismét Budakeszin, az Országos Rehabilitációs Intézetben kezelik, ahol korábbi csapattársa, a két agyműtéten is átesett Törőcsik András a szobatársa.

Elég nehézkesen telnek a napok, mert a felfekvésem utáni műtét miatt a hasamon és a hátamon sem tudok feküdni. Ráadásul a lábamon is lassan gyógyul az operáció utáni seb, de legalább valamennyire javul a helyzet

– nyilatkozott a Blikknek Schumann, majd hozzátette, ébredés után egy kis reggeli torna következik, az ágyban próbálja megmozgatni minden porcikáját.

Kerekesszékkel közlekedem addig, amíg nem kapok műlábakat, s nem kezdhetek el megtanulni járni. Nem tudom, erre mikor kerül sor, de ha a hegek begyógyulnak, akkor néhány hónap múlva elvileg nem lesz akadálya.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.