Pályán kívül

Ultrás balhé Budapesten – Ezeket a szimpatikus fiatalembereket keresi a rendőrség

Petárdáztak, ordibáltak, üvegeket hajigáltak és rongáltak. Szemezgessen, hátha felismeri valamelyiküket.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is keresi a képeken látható személyeket, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti időben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkőzés idején garázdálkodtak” – olvasható a pénteki felhívásban. A rendőrség a balhé kapcsán csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt nyomoz – sok esetben azonban még ismeretlen tettesek ellen.

Azt írják, a képen szereplők azzal gyanúsíthatók, hogy – egy több száz fős csoport tagjaiként – szeptember 4-én este, míg tartott az említett mérkőzés, az Üllői úton, a Könyves Kálmán körúton valamint a Népligetnél petárdáztak, ordibáltak, üvegeket hajigáltak és rongáltak, padokat és székeket törtek ripityára.

Hogy kikkel is „beszélgetnének el” a rendőrök,  IDE kattintva megtekintheti.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya kéri, hogy aki a képeken szereplő személyekkel kapcsolatban információval rendelkezik, vagy őket felismeri, munkaidőben hívja a 06-1-443-5000/32-380-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Mint ismert, szeptember 3-án és szeptember 4-én is balhézó ultráktól volt hangos a a főváros. Garázdák és rendőrverők is szép számmal akadnak közöttük.  Többeket gyorsított eljárásban már bíróság elé állítottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik