Belföld

Újabb rendőrökre támadó fociultrákat ültettek le évekre

24.hu
24.hu

2015. 10. 12. 12:11

Újabb két embert ítéltek letöltendő börtönbüntetésre a magyar-román meccset biztosító rendőrök elleni támadások miatt.  A huszonéveseket csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében találták bűnösnek. Gyorsított eljárásban álltak bíróság elé.

A Fővárosi Főügyészség emlékeztetett: szeptember 04-én, az egyre erőszakosabb szurkolói csoport “az élet kioltására is alkalmas eszközökkel”, így kövekkel, beton- és fadarabokkal, üvegpalackokkal, pirotechnikai eszközökkel dobálta a rendezvényt biztosító rendőrsorfalat. A vád szerint a két – 24 illetve 27 éves – fiatal is tagja volt az egyenruhásoknak rontó agresszív csoportnak. Utóbbi az arcát kapucnival és napszemüveggel takarta el, és három követ hajította rendőrök felé, míg társa egy műanyag szemetessel tette ugyanezt. Mindkét büntetett előéletű támadót a napokban azonosították és hallgatták ki.

A 27 éves fiatalember három, míg fiatalabb társa négy év letöltendőt kapott és hosszú időre eltiltották őket a sportrendezvények látogatásáról is. Előbbi vádlott esetében az ítélet jogerőre emelkedett,  a 24 éves fiatal és védője azonban fellebbezett.

A mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján a rendőrökkel szembeni támadások kapcsán eddig összesen húsz embert állítottak bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük hetet a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, további tizenkettőt felfüggesztett szabadságvesztésre, míg egyet közérdekű munka büntetésre ítéltek, és sportrendezvényekre sem járhatnak.

 

 

 

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.