A Veszprém és a Balatonfüred korábbi kézilabdázója 2010-ben motorjával elgázolt egy zebrán áthaladó gyalogost. A férfi a helyszínen életét vesztette. Pásztor István a vizsgálat szerint jócskán túllépte a megengedett sebességet: a 40-es táblánál 76-80 kilométer/órás sebességgel haladt, és az ütközés pillanatában csak alig tudott lassítani.
Fotó: MTI
A jogerős ítélet már 2011-ben megszületett, de Pásztor kétszer is kegyelmi kérvényt nyújtott be, melynek elbírálásáig nem kellett megkezdenie a büntetése letöltését – mindkettőt elutasították. A Veszprémi Törvényszék viszont 2014-ben úgy határozott, december 11-én mégis börtönbe kell vonulnia.
Már akkor lehetett tudni, hogy feltételesen a kiszabott nyolc hónapos büntetés kétharmadának letelte után szabadulhat. Ez május 21-e lett volna, de a kézilabdázó már május 12-én – 152 napot követően – elhagyhatta a börtönt, nyomkövetővel a lábán – írja a Blikk.
“Április elsejétől van egy új lehetőség, az úgynevezett reintegrációs őrizet, ennek a lényege, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett az elítélt korábban elhagyhatja a fogházat, ha először került összeütközésbe a törvénnyel, nem kapott öt évnél súlyosabb büntetést, és van hová hazatérnie. Ezt azok a jó magaviseletű fogvatartottak vehetik igénybe, akiknek már kevesebb mint hat hónapjuk van hátra, s vállalják, hogy a szabadságvesztés hátralévő napjain nyomkövetőt viselnek” – mondta a lapnak dr. Laczkó Henriett, a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivője.