Pályán kívül

Magyar Zoltánt választották a Nemzet Sportolójának

magyar zoltán (magyar zoltán)
magyar zoltán (magyar zoltán)

A kétszeres olimpiai bajnok tornászt jelölték a Nemzet Sportolói társaságuk új, 12. tagjának. Javaslatukról a kormány dönt.

A Nemzet Sportolóit tömörítő exkluzív társaságban Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsóként távozott tagjának halálával üresedett meg egy hely még januárban.

A választáson a Nemzet Sportolói többségétől a legtöbb szavazatot kapott sportolót, jelen esetben Magyar Zoltánt terjeszti a sportpolitikáért felelős miniszter a Kormány elé.

A Nemzet Sportolói jelenleg:

Balczó András, Földi Imre, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy tagja lehetek ennek az illusztris társaságnak. Legendás bajnokok fogadnak maguk közé, ráadásul legfiatalabbként, ezzel elismerve a múltamat és a jelenemet. Köszönöm nekik, hogy bizalmat szavaztak nekem” – fogalmazott Magyar Zoltán a mob.hu-nak.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság szavazáson jelen lévő főtitkára szerint bölcsen döntöttek a Nemzet Sportolói.

Olvasóink is Magyar Zoltánt választották

„Többkörös szavazás végén esett a választás Magyar Zoltánra. A döntésnek, melyről én értesíthettem elsőként Zolit, nemcsak azért örülök, mert óriási tornász volt, hanem mert a MOB alelnökeként is hihetetlenül értékes munkát végez. Úgy versenyzőként, mint sportvezetőként példakép, méltó lesz a címre!” – nyilatkozta Szabó Bence a MOB honlapjának.

Magyar Zoltán a hetvenes évek leghíresebb, egyben legnépszerűbb magyar sportolója, a lólengés újító világklasszisa. Vígh László fedezte fel, s vezette a sikerek útján. A Magyar-vándor, az orsó és a szökkenő vándor elemeket ő mutatta be először a világon.

Fotó: MTI

Montréalban és Moszkvában nyert olimpiai bajnoki címe mellett fantasztikus sikersorozatot ért el: hivatalos világversenyen lólengésben nem talált legyőzőre. A világ- és Európa-bajnokságokon három-három aranyat érdemelt ki, harmincöt magyar bajnokságot nyert.

A Ferencváros örökös bajnoka, az öregfiúk tornaversenyeinek rendszeres résztvevője. Az Olimpiai Védnöki Testület tagjaként elkötelezett híve a budapesti olimpia ügyének.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a hatvanadik életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben – a feltételeknek maximálisan megfelel a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető.

Magyar Zoltán – Portré

Született: Budapest, 1953. december 13.
Sportága: torna (lólengés)
Klubja: Ferencvárosi TC (1965–1980)
Legjobb eredményei: kétszeres olimpiai bajnok (1976, 1980), csapatban olimpiai bronzérmes (1980), háromszoros világbajnok (1974, 1978, 1979), háromszoros Európa-bajnok (1973, 1975, 1977), Universiade-győztes (1977), világkupa-győztes (1975, 1978), 20-szoros mesterfokú magyar bajnok

Elismerései:
Az év magyar tornásza (1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980)
Az év sportolója (1974, 1978, 1980)
Az FTC örökös bajnoka
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
Magyar Örökség díj (1997)
A magyar tornasport halhatatlanja (2008)
Prima díj (2012)
Pro Urbe Budapest díj (2014)

Videó – Magyar ezzel a gyakorlattal nyert olimpiai aranyat 1976-ban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik