Pályán kívül

Megölt barátnőjére emlékezett Pistorius

Oscar Pistorius (oscar pistorius, )
Oscar Pistorius (oscar pistorius, )

A dél-afrikai futó napra pontosan egy évvel ezelőtt lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet, aki belehalt sérüléseibe.

Egy évvel ezelőtt, 2013. febuár 14-én, Valentin napon lőtte le és ölte meg barátnőjét Oscar Pistorius. A többszörös paralimpiai bajnok futó, aki Londonban a nyári olimpián is képviselte a dél-afrikai színeket, azzal védekezett (szabadlábon), hogy betörőnek nézte a 29 esztendős Reeva Steenkampet.

Napra pontosan egy évvel a tragédia után Pistorius közleményt adott ki:

„Nem lehet szavakkal megfelelően leírni az érzéseimet, melyet amiatt a baleset miatt érzek, amely ennyi embernek okozott szívfájdalmat. Azoknak, akik szerették és még most is szeretik Reevát. Fájdalommal tölt el az a szomorúság, amit a családja és a barátai éreznek. A Reeva elvesztése miatti trauma az életem hátralevő részében elkísér.”


Fotó: Europress Fotóügynökség

Pistoriusnak a bíróság előtt kell felelnie tettéért, a tárgyalás március 3-án indul, a hírek szerint több mint száz tanút hallgatnak majd ki. Ugyanakkor jó fél éve felröppent az a pletyka, miszerint a sportoló kártérítést fizethet a Steenkamp szüleinek.

Az atléta ellen olyan vádakat fogalmaztak meg, mint megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és tiltott fegyvertartás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik