Pályán kívül

Örök nyugalomra helyezték Sipos Editet

sipos edit (sipos edit, )
sipos edit (sipos edit, )

A világbajnok magyar női vízilabdázó 38 évet élt. A hétvégén végső búcsút vettek tőle.

Sipos Editnél évekkel ezelőtt agydaganatot diagnosztizáltak, az utóbbi időben pedig nagyon leromlott az állapota. Az elmúlt hetekben jött a hír, az életéért küzd a női vízilabda-válogatott és a Szentes egykori kiváló játékosa. Augusztus 14-én 38 éves korában hunyt el.

1994-ben lett világbajnok
Fotó: MTI

Temetése pénteken volt Szentesen, ahol több százan búcsúztak a kiváló vízilabdázótól. A Szentesi Mozaik beszámolója szerint “a ravatalozón mosolygós arcú lány fényképe, pólósapka, válogatottköpeny és a világbajnoki aranyérem fogadta az érkezőket”.

A hozzátartozókon kívül korábbi Szentes-játékosok és válogatottbeli társak és edzők is megjelentek a szertartáson.

“Egyelőre ez a gyász ideje, de felvetődött a gondolat, hogy az új szentesi uszodát Sipos Editről nevezzük el. Az uszodának előbb fel kell épülnie: a tervek szerint jövő májusra készülhet el, így addig van idő a névadásról dönteni, ám valóban adja magát az ötlet, hogy Sipos Editről nevezzük el” – nyilatkozta korábban Magyar József, a Szentesi VK elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik