Az egyesület közleménye szerint a baleset után a helyszínen tartózkodó hivatalos versenyorvos megkezdte a sérültek ellátását, majd a nézőtéren helyet foglaló két orvos segítette a munkáját.
A baleset után a versenyt azonnal leállították. A verseny színhelyét a résztvevők – az egyesület munkatársainak irányításával – higgadtan és fegyelmezetten hagyták el, pánik nem volt – írták.
Kovács Viktóriának, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének szombati tájékoztatása szerint az uszodában egy nemzetközi ifjúsági úszóversenyt tartottak, amikor a baleset történt. Egy guruló mobillépcső dőlt össze. A balesetben hat felnőtt és egy hatéves gyermek sérült meg.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt közölte, hogy a hét sérültből ötöt szállítottak kórházba, valamennyien könnyebb sérülést szenvedtek.