Pályán kívül

Muamba: halott voltam

Fabrice Muamba, a Bolton futballistája szerint csoda, hogy sikerült felépülnie szívleállása után.

A 24 éves játékos, Bogdán Ádám csapattársa márciusban esett össze egy Tottenham elleni FA kupa-találkozón, a pályán újra kellett éleszteni, de már a kórházból is kiengedték.

„Ami velem történt, az több mint egy csoda – mondta Muamba. – A mérkőzés reggelén édesapámmal imádkoztunk, hogy Isten segítsen engem – és nem hagyott cserben.”

Lenyűgöző, hogy a középpályás hétfőn, egy hónappal a baj bekövetkezte után már haza is térhetett a kórházból. Elmondása szerint nem emlékszik, hogy mi történt ápolásakor, vagy mikor a gyógyintézetbe szállították, de a borzalmas történtek előtti pillanatok halványan ott rejlenek memóriájában.

„Nem éreztem semmiféle fájdalmat – nyilatkozta a kongói születésű angol játékos. – Sem szorítást, sem nyomást nem észleltem a mellkasomon, mint ahogy azt a filmekben lehet látni. Csak egy furcsa érzés kapott el, amit nem lehet leírni. Ekkor már kettőt láttam mindenből. Olyan volt, mint egy álom. Beledőltem a súlytalan levegőbe, majd két puffanást éreztem, mikor a fejem a gyepre érkezett. Innentől sötétség és a semmi állapota következett. Halott voltam.”

Azt még egyelőre nem tudni, hogy Muamba visszatér-e valaha a futballpályára.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik