Nehéz meccs volt az Újpest-Siófok?
Előzetesen arra lehetett számítani, hogy mivel mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, küzdelmes és hajtós meccs lesz, ez be is igazolódott. Sok volt a szabálytalanság, gyakran kellett ítélkezni.
Akadnak olyanok a pályán, akik idősebbek önnél. Könnyen szót ért velük? Inkább próbál érvekkel előjönni, vagy a focisták is olyanok, mint a politikai elit képviselőinek egy része, akik elbeszélnek egymás mellett?
A játékvezetők igyekeznek a lehető leghatékonyabban kommunikálni a játékosokkal, rövid, velős „beszélgetés” egy-egy döntés után – már ha az indokolt. Én is inkább a prevencióra helyezem a hangsúlyt, és ezzel nem vagyok fehér holló ezen a területen, hiszen ez elvárás is felénk. Fontos, hogy a fegyelmezés legyen felépített, a játékosokkal is tudatos és következetes legyen a kommunikáció.
Játékvezetőként önkritikus
Baráti és családi körben megoszthatja az élményeit, vagy ott is működik a titoktartási kötelezettség?
Nincs szó titoktartási kötelezettségről. A baráti körömben elég sokan rajonganak a labdarúgásért, szoktunk beszélgetni, igyekszem önkritikus lenni. Ha hibázom, természetesen vállalom. A mérkőzések után az ellenőri értékelés során is előfordul, hogy már előre vállalom a rossz döntéseimet, belátom őket majdnem rögtön, nem szoktam elpolitizálni.
Első meccse egy Paks-Pápa találkozó volt
Na, igen, Magyarországon két dologhoz mindenki ért: a focihoz és a politikához. Kivételes helyzetben van.
Azért ez túlzás, mondjuk azt, hogy mindkettő kapcsán van egy bizonyos mértékű kompetenciám. Próbálom professzionális szinten végezni mindkét tevékenységemet. Szerencsére az utóbbi időben egyre inkább eljut a nyilvánosság felé az üzenet, miszerint a játékvezetés azért túlmegy a szabályok ismeretén: kiváló kondícióban kell lenni, és a munkánk minőségét legalább 50 százalékban a mentális felkészültségünk határozza meg. Ugyanúgy, ahogy a politikában, a pályán is tiszta fejre van szükség. Tipikusan olyan hivatás ez, ahol szükség van a rendezett életkörülményre, hiszen nekünk kell a legnyugodtabbnak lenni a mérkőzés alatt, a nyugodtságot már eleve ki kell vinni a pályára, tükröződni kell rajtunk. Ha elindul a meccs, számomra is bezárul a világ, nincs helye a magánéletnek, a politikának. Már az öltözőben sem. Az úton sem, a mérkőzés napja már a készülés jegyében telik.
Mivel nyugtatja magát az öltözőben?
Van, aki beszédes, van, aki csendes, én járkálós vagyok, ami persze nem az idegesség jele. A buszmegállóban is ritkán állok egy helyben. De ez inkább egészséges drukk, idegesen ugyanis nem szabad pályára lépni.
Mind a magyar labdarúgásnak, mind a magyar politikának meglehetősen rossz a megítélése. Melyik a mélyebb pocsolya?
A magyar játékvezetés nemzetközi elismertsége és tekintélye – például Kassai Viktornak és csapatának köszönhetően – példaértékű, sikerekben gazdag terület. Az, hogy a magyar foci egy pocsolya lenne – ahogyan ön fogalmazott –, az pedig leegyszerűsítés, és emellett nem is az én dolgom ezt megítélni. Akik a magyar labdarúgásban így vagy úgy tevékenykednek, mindannyian a hazai színvonal javítása érdekében és a sportsikerekért teszik. Egyébként is mindenki hajlamos a gyors ítélkezésre, ahelyett, hogy informálódna. Ez egy hungarikum. A politika mindjárt más, ott nem mindenkit ugyanaz a cél vezérel. Ez gyakran látható is, de azért viszont nem érdemes politikával foglalkozni az embernek, hogy a panaszkultúrát erősítse. Aki ehhez képest ebben a szférába nem tud újat hozni, mondjuk akár politikusként, arról bátran kijelenthetjük, hogy nem lehet a jövő, a politikai innováció embere.
Mi vezette arra a pályára, amelyben tudni lehet, hogy előbb-utóbb az édesanyjáról kell hallania a lelátóról?
Serdülő csapatokban játszottam Győrben, és miután beláttam, hogy a későbbiekben nem rólam szólnak majd a sporthírek, a tanulást választottam. Mégsem akartam elszakadni a labdarúgástól, így 2000-ben beiratkoztam egy játékvezetői tanfolyamra. Első NB I.-es meccsemet tavaly júliusban vezettem, egy Paks-Pápa találkozót. Közeli családtagom évtizedeken át a hatvanas-hetvenes években a másodosztályban focizott az akkori győri MÁVDAC-ban, így jelen volt az életemben a sport. Úgy nőttem fel, hogy járt hozzánk egy politikai napilap és a Nemzeti Sport.
Az első meccsen az asszisztensekkel, valamint Arany Tamás, már visszavonult játékvezetővel
A jobb- vagy a baloldalon szeret játszani?
Ha focizom, akkor a jobb oldalon.
És ha nem focizik?
A politikában ezt nem tudom ilyen egyszerűen értelmezni, a jobb-baloldal, mint leírás már nem alkalmas a teljesség befogására. Az Intézmény a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) közössége és kutató-, elemzőcsoportjának tevékenysége alapvetően nehezen, bár értelmezhető egy jobb- és baloldalt magába foglaló pályán. Sokkal inkább tudjuk azt, hogy mely posztokon és pályán nem szeretnénk játszani.
Melyik ez a pálya?
Az egy olyan Magyarország méretű pálya, ahol mindenki a saját szabályai szerint játszik, ahol az intolerancia uralkodik, és ahol nincs meg a bizalom az állami intézményrendszer, a piac iránt, ahol a felelősségáthárítás elveszi a józan ítélőképesség lehetőségét is. De olyan pályára sem szeretnék lépni, ahol a politika által, önkényesen korlátozzák a szabadságjogokat, szűrik a politikai emlékezetet, a jog nem kiszámítható, a kultúra nem a pluralizmus talaján mozog, vagy a politika nem az esélyegyenlőségre fekteti szociálpolitikáját.
Elemzőként kritikus
Jól sejtem, hogy manapság „sokat edz a társaság”?
Úgy tűnik, ezek hosszú félidők lesznek, különösen úgy, hogy az IDEA nemcsak szakpolitikai elemzéseket „gyárt”, hanem célunk az egyes szakpolitikai területeken Magyarország-víziók felvázolása is. Nemcsak a valamitől való félelem, hanem a valamire való törekvés kellene, hogy meghatározza a mindennapokat, most efelé megyünk. Sok meccsünk lesz.
Ha őszinték vagyunk, egy kezünkön vagy talán két-három ujjunkon meg tudjuk azokat a politológusokat, politikai elemző intézeteket számlálni, akik munkájuk minden elemében a függetlenségre és objektivitásra törekednek.
Nem is szükséges az, ez intézményi profiltól és tevékenységtől függ. Aki a világot és politikát értelmezi, az aligha lehet független. Ha az, kívül van önmagán. Viszont a beskatulyázás elkerülése itthon még egy kialakult „szokásjog”, melyet a társadalom felett lebegő értelmiség hamis toposza éltet, s amelyen nagyon nehéz változtatni. Az sem ritka, hogy bár az intézetek gyakran „kimondják”, hogy milyen értékrendet képviselnek, de gyakran mégsem annak jegyében járnak el, hanem egy „pártértékrend” köszön vissza kutatói, elemzői munkáikból. Ez sem lenne baj, ha közben legalább szakmailag támadhatatlan lenne az adott munka, eredmény. Lehetséges ugyanis az, hogy két vitapartner esetén az igazság nem középen van, hanem csak az egyik oldalon. Viszont ha ez fennáll, úgy ez alaposan bizonyított legyen.
Nem mindig van értelme jobb- és baloldalról beszélni
De ha kimondják, hová tartoznak, akkor nincs értelme „elemzésről”, „kutatómunkáról” beszélni, azt fogják mondani, amit elvárnak tőlük.
Erre a mi példánkat tudom említeni: az intézet keretei között, a mindennapi munkánk során abban hiszünk, hogy a politika az elveken alapuló értékek, a konstruktív gondolatok és a kritikai gondolkodás terepe kell, hogy legyen. Az IDEA alapvetően a progresszív szociáldemokrácia elvei mentén gondolkodik, ezt az értékrendet valljuk, de ha feltekintünk a politikai térképre, sem a szocialista párttal, sem a Demokratikus Koalícióval nincsen ma olyan szakterület, amelyben ne lennének vitáink, amelyekkel kapcsolatban ne térnének el az elképzeléseink. Holott bárki feltételezhetné azt, hogy egy progresszív baloldali gondolat biztos a fent említett pártokkal korrelál. Hát nem. Az IDEA-nak nincs pártja. Egyes pártoknak persze lehet ideája.
Voltak példaképei, akár a játékvezetés területén, akár a politikai elemzők között? Főszervezője volt például a Bence György Emlék-konferenciának.
Utóbbi gondolkodó számomra referenciapont volt. A mai elemzői világban viszont kevés példaképet tudnék magamnak találni, nem is cél, viszont úgy látom, a rendszerváltó politológia generációját felváltják az elemzői szférában. A politikai elemzés is professzionalizálódott, ennek igényei jelenleg nem kedveznek a hagyományos értelemben vett értelmiségieknek. A sport az más, ott vannak és kell is lenni példaképeknek. Ha valaki meghallja Palotai Károly, Puhl Sándor vagy Vágner László nevét, mindenki tudja, kikről is beszélünk. Ők példaképek, de Kassai Viktort is annak mondhatom, magam részéről nagyszerű érzés vele, és a TOP-játékvezetők környezetében készülni.
Nem teljes csőd az elmúlt 20 év
Említette a rendszerváltás kifejezést. Mikor volt rendszerváltás Magyarországon?
Értem, miért a kérdés, de nekem az továbbra is az 1989-90-es folyamatokat jelöli. Emellett azok közé sem tartozom, akik rendszerváltozásról vagy rendszerváltoztatásról beszélnek. Itthon egyes egyetemek politikatudományi tanszékein is elhangzanak e relativizáló kifejezések. Viszont tanulságos volt az elmúlt 20-22 év, láthatóan nem olyan könnyű a kapitalizmust és a demokráciát egyszerre megszilárdítani. De akkor sem mondanám, hogy a teljes 20 év csőd volt, még akkor sem, ha az ország modernizációja távolról sem volt teljes. Halkan jegyzem meg: az nem is húszéves folyamat.
2010-ben volt rendszerváltás?
2010-ben nem, de ma 2012 van. A kérdésre válaszolva: az utóbbi két év intézményi változásainak mérlege lehet, mást adna ki válaszként.
Még nincs 30 éves, már egy más korban szocializálódott, már nem volt haszonélvezője az előző rendszernek, ahogyan oly sokan. Érzek egyfajta lázadást az IDEA alapelveiben. Ezzel együtt egyre több fiatal hagyja el az országot, egyre többen idegenednek el a közélettől, nem lesz, aki elhozza a szemléletváltást.
Az értékváltás egy nagyon lassú folyamat, és ez természetes is. 1990-be az „óvilágból” érkeztünk, szüleinknek és nagyszüleinknek nem vagy alig tanították meg az önértékelés fontosságát, az „egészséges” politikai érdekérvényesítést, hogy álljunk ki a jogainkért. Sokan vannak, akik ezt már nem is fogják megtanulni. Most viszont látni egyfajta korszakváltást, új civil mentalitást – annak minden gyermekbetegségével –, új politikai szervezetek alakultak, ahogyan az üzleti világban, a munkahelyek szervezeti felépítéseikben és kultúrájukban is már régóta futnak olyan változások – ezek persze összefüggnek a mindennapos digitális és technológiai forradalommal –, amelyek egymást erősítve attitűdváltást eredményezhetnek. Majd egyszer, de talán mégis hamarosan.
Itt a piros, hol a piros
A mai magyar közéletben kinek adna piros lapot?
Ahogyan a labdarúgás játékszabályaiban is olvashatjuk, az International Board (a futball szabályalkotó testülete – a szerk.) véleménye szerint egy mérkőzés nem folytatandó, ha bármelyik csapatban hét játékosnál kevesebben van.
Nem lenne hosszú meccs, a sárga lapokat már meg sem kérdezem…
Úgy érzem, ezt a meccset csak piros kártyákkal lehetne konszolidálni. A figyelmeztetés lehet, már nem elég.
Volt, hogy a pályán kívül is fújta a sípot?
Nem, esetemben a sípnak csak a futballpályán a helye.
Semmi tüntetés?
De, politikai oldaltól függetlenül járok tüntetésekre, része az életemnek, de nem csapok zajt vagy ellenzörejt.
Tanulunk tüntetni
Van kultúrája a magyarországi tüntetéseknek?
Sokat elárul, hogy Magyarországon egészen napjainkig alig volt érdemi szakszervezeti aktivizmus, az is főleg az állami szektorban. Uniós szinten nálunk van a legkevesebb sztrájk, ha van is, úgy a sztrájkolókkal minimális a szolidaritás. A 2006. szeptemberi-októberi események egyes „alkalmai” megmutatták, hogyan tüntetnek a demokráciarombolók, a jogállamot nem tisztelők. Pozitívum viszont, hogy a 2010 utáni nagyobb megmozdulások nem torkollottak felfordulásokba, erőszakba, nincs olyan képkocka, amelyen a közszolgálati televízió épülete lángokba állna. Tanulunk tüntetni, szerveződni, bár egy demokrata tiltakozási kultúrája mindig is összehasonlíthatatlan volt egy szélsőségesével.
Nem lesz baja ebből a beszélgetésből?
Miért lenne?! Mind játékvezetőként, mind elemzőként a munkám egy része a nyilvánosság előtt folyik – már ha jól csinálom –, viszont a két tevékenység élesen elválik egymástól, párhuzamos világok, elég nagy baj lenne, ha találkoznának. A játékvezető Böcskei Balázsnak nem érdekes az elemző Böcskei Balázs, és ez igaz fordítva is.
Mikor vezet újra NB I.-es meccset?
Tekintve, hogy pályán kívül lépcsőzés és egy rossz lépés során részleges keresztszalag-szakadást szenvedtem, még nem tudom. Március 12-ig viselem a fekvőgipszet, az orvos kezében a döntés, minél előbb pályán szeretnék lenni, ismét edzésbe állni.
Mit csinál március 15-én?
Ha nem a pályán vagy pálya környékén leszek, akkor délelőtt elindulok a megemlékezésekre, körbe mindenkiére, hogy aztán háromra odaérjek valahová.
Kitűzi a kokárdát?
Igen. Személyes politikai és kulturális emlékezetemet nem mások, konstruált politikai identitása határozza meg.
