Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője elmondta, hogy haladék kérésére indokolt esetben bárkinek lehetősége van, ilyenkor az első fokon eljáró bíróság dönt az ügyben.
“Pásztor István megkapta a haladékot, amely március 1-jén jár le, akkor fogházba kell vonulnia”- tette hozzá a bírósági szóvivő.
Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
Az élsportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, és az “elütési sebesség” is – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – legalább 69-76 kilométerre tehető – idézte fel akkor a szóvivő.
Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta.