A volt válogatott kézilabdázót májusban a Veszprémi Városi Bíróság ítélte nyolc hónapra, az ügyész súlyosbításért, Pásztor István védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a megyei bíróságon folytatódott.
Dr. Kahler Frigyes büntető tanácsa a sportolót öt évre eltiltotta a vezetéstől, emellett 375 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
Pásztor István 2010 szeptemberében több KRESZ-szabályt megsértve Veszprémben motorkerékpárjával egy gyalogátkelőhelyen elütött egy 80 éves férfit, aki meghalt.
A bíróság számos enyhítő körülményt figyelembe vett, a volt élsportoló őszinte beismerő vallomást tett, cselekedetét nagyon megbánta, közlekedési szabályszegést korábban nem követett el, családos, egy gyermek eltartásáról gondoskodik, magas állami kitüntetése van, megbecsült élsportoló, aki közösségteremtő személyiség.
A vádlott azonnal felkarolta az elgázolt ember egyedül maradt, ugyancsak 80 éves özvegyét, akinek 800 ezer forintot adott, és az idős hölgyet azóta is hetenként látogatja, igyekszik neki mindenben segíteni.