SPORT
A hét elején operálták meg Cosmin Goiát, a Pécsi MFC védőjét. A műtét jól sikerült, várhatóan öt hetet kell kihagynia.
Külföldiek távozhatnak, magyarok érkezhetnek a remekül rajtoló ETO-nál.
Érzékenyen érintette a Lombard Pápa Termál FC csapatát Goran Marics kiesése.
A Győri Rába ETO teremlabdarúgói 7-4-es vereséget szenvedtek a cseh Tango Brno otthonában, felkészülési mérkőzésen.
Az OTP Bank Liga hetedik fordulójának egyik legérdekesebb mérkőzését, a Vasas–Ferencváros összecsapást rendhagyó módon a Puskás Ferenc Stadionban rendezik.
Két gyenge csapat, gyenge védelmek mi mást eredményezhetnének, mint sok-sok gólt
2011. 08. 25. 09:46
Szabics Imre csapata, az osztrák Sturm Graz hazai pályán 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik (utolsó) fordulójának visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel a beloruszok jutottak a csoportkörbe
Szurkolói értesülések szerint velük tárgyal a Ferencváros klubvezetése!
Sajtóinformációk szerint Andre Alves, a Videoton FC gólkirálya minden bizonnyal kitölti 2012 nyaráig szóló szerződését a fehérvári klubnál.
A középpályás ismét a Debrecen csapatával edz, és hétvégén már játszana!
Belgrádban és Rómában nem lesz egyszerű dolguk a vendégeknek...
2011. 08. 25. 08:20
Nem épülnek fel a Vasas elleni mérkőzésig a Ferencváros védői.
A Magyarország–Izland válogatott mérkőzés volt a főpróba!
A belga bajnok Racing Genk két évvel meghosszabbította Köteles László szerződését.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenyszervezési osztálya elkészítette a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását.
Újpesten már nem számítanak a középpályásra.
A 18 éves, többszörös szerb utánpótlás-válogatott kapus, Filip Pajovics négyéves szerződést írt alá a fehérváriakkal.
A magyar válogatott a legutóbbi pozícióhoz képest két helyet javítva a 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján.
2011. 08. 24. 11:25
A magyar és a külföldi támadók is jobban teljesítettek, mint néhány héttel korábban.
2011. 08. 24. 10:49
Pozsár Gábor góljának köszönhetően győzelemmel rajtolt a Békéscsaba.
A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu teremlabdarúgó-csapata hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a román bajnok Marosvásárhelytől.
Az Arsenal 1:0-s előnnyel várhatja a ma esti találkozót
2011. 08. 24. 09:01
Egy hazai esély mellett a gólokra is koncentráltunk a msodik fordulóban...
2011. 08. 24. 08:16
A következő két hazai mérkőzés pályaválasztói jogát felcseréli az NB II-es újonc.
- 16:27 Drasztikus fordulat jön az időjárásban, a napsütést viharos szél és hó válthatja
- 16:06 Ezek a hatos lottó március 22-i nyerőszámai
- 15:56 Fél lábbal már BL-negyeddöntős az FTC női kézilabdacsapata
- 15:46 Magyar Péter: Húsz centis késsel támadtak Radnai Márkra a kesztölci fórumán
- 15:37 Orbán a Fidesz választási esélyeiről: Én úgy érzem, hogy itt egy nagy siker lesz
- 15:32 Ez a két mondat hozta el a kommunikáció forradalmát
- 15:04 Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
- 14:58 Líbia specialistákat bízott meg a partjainál sodródó orosz szellemtanker befogásával
- 14:56 Márki-Zay: Orbán érkezése előtt a „ne lopj!” plakátokat is ellopták a fideszesek
- 14:40 Leó pápa az egész emberiség szégyenének nevezte a háborúkat
- 14:10 „A testmozgás olyan, mint a lélegzetvétel, csak később halunk bele a hiányába”
- 13:59 A ChatGPT-vel mentette meg a rákban szenvedő kutyáját egy ausztrál férfi
- 13:47 Bombaformában a magyar atléták, Kozák Luca is csúcsot futott
- 13:39 Trump egy magyar lánynak köszönheti Melaniát
- 13:39 Az is kérdés volt, tud-e még beszélni és járni – 32 évesen újra agyvérzést kapott a legtehetségesebb kézilabdaedző
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 11:45 „Elvi okból” nem tartanak esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigány tündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 13:02 A Doktor Szöszitől a kőkemény túrázóig – az ötvenéves Reese Witherspoon karrierje képekben
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton táskában vonult az egri Békemeneten
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal