Az UEFA első embere részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Albert Flórián halála kapcsán.
A sport számára nagyon fontos lenne, hogy az eva és az ekho adózási formákat ne szüntessék meg.
Korábbi klubjában, a jelenleg másodosztályban szereplő MTK-ban folytatja pályafutását Németh Krisztián.
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót.
A címvédő Rába ETO hazai pályán 5-2-re nyert a Colorspectrum Aramis ellen a teremlabdarúgó Magyar Kupa második fordulójában.
A 15 éves kora óta külföldön élő, korábbi utánpótlás-válogatott játékos hazatért.
Az MLSZ-ben már feldolgozták és értékelték a társasági nyereségadóból igényelhető támogatásokra (TAO) beadott pályázatokat.
Az m1 televízió vasárnap déltől közvetíti a hétfőn hetvenévesen elhunyt Albert Flórián temetését.
A jövő évben elkezdődik és 2015-ben fejeződik be a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése.
A hagyományokkal ellentétben tiszta feketében lép pályára vasárnap, a Paks elleni bajnokin a Ferencváros.
Eredetileg Székesfehérvár volt a válogatott mérkőzés helyszíne.
A belga Anderlecht 3-0-ra győzött az osztrák Sturm Graz ellen az Európa Ligában.
A Gent otthon tartja a pontokat, a Stuttgart viszont nem tér haza üres zsebbel Mainzból.
2011. 11. 04. 07:14
Szurkolói rendzavarás és rendezési előírások be nem tartásáért büntetett az MLSZ.
Új vezető érkezik az Újpest FC-hez, akár a Belgiumban élő Fazekas László is szóba jöhet!
Lipták Zoltán az OTP Bank Liga hétvégi, 14. fordulójában éppen korábbi csapata, a Videoton otthonában mutatkozhat be új együttese, az Újpest színeiben.
2011. 11. 03. 11:51
A Kecskeméti TE vezetői nem büntetik meg a hasmenéses pályaelhagyókat.
November hatodikán, vasárnap a Sport Televízióban sorsolják a Magyar Kupa ötödik fordulójának párosításait.
A 19 éves Johan Lengoualama már volt a válogatott csapatkapitánya is.
Két hete idegenben is diadalmaskodtak hőseink. Ezúttal otthon várunk tőlük magabiztos sikert. Hajrá Twente, Hajrá Metalist!
2011. 11. 03. 07:37
Az Admiral-Haladás VSE a teremlabdarúgó NB I hetedik fordulójában 10-3-ra nyert a MAFC ellen.
Szombaton a róla elnevezett stadionban búcsúzhatnak a szurkolók Albert Flóriántól.
Nincs könnyű helyzetben Aczél Zoltán edző a Debrecen elleni meccs előtt.
A magyar U20-válogatott 1-0-ra kikapott Horvátország otthonában, a Regionális Bajnokságban.
- 20:53 Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
- 20:38 Bankszakmai miniszteri biztost nevezett ki Kapitány István
- 20:20 Európa Liga: Ferencváros – Viktoria Plzen 0-0 (élő)
- 20:14 Omar Sy rettegett a rasszista PSG-szurkolóktól
- 19:58 A klub életben tartása a prioritás – krízishelyzetben a Sopron KC kosárcsapata
- 19:54 Súlyos válságba került a fővárosi belgyógyászati ellátás
- 19:50 Parragh László állítja, a kamara csak úgy kapott pályázati forrást, ha leszerződtek Balásyval
- 19:42 Saját meccseit manipulálta, 24 évre eltiltottak egy szerb teniszezőt
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 18:39 A német rendőrség nyomoz: egy robot fogdosott meg egy 16 éves lányt
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 18:11 Fehér Renátó kapta az idei Margó-díjat
- 17:50 Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 15:56 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 15:50 A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”