Átadták a főváros kitüntető díjait a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ünnepi ülésén, Budapest ünnepnapján.
Csütörtök este a budapesti Szent István Bazilikában szentmisét tartottak Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulója alkalmából.
A Rába ETO 3-1-re kikapott a házigazda Sportingtól az UEFA Futsal Cup elitkörének lisszaboni csoportjában, a második fordulóban.
Ma indul a tippverseny! Tessék kitölteni a szelvényt, meg persze csemegézni a mai tippjeink között! Gólok és egy erős hazai tipp - egyebek mellett a magyar élvonalban és a belga II. ligában jártunk...
2011. 11. 18. 06:36
Kormos László tudja, hogy a bajaiaknak fejben kellene összeszedniük magukat.
Krizbai György, az Üllő FC Cső-Montage teremlabdarúgó-csapatának házi gólkirálya már tíz találatnál jár.
Gera holtversenyben klubrekorder lett a West Bromwich Albionnál azzal, hogy a birminghami klub játékosaként harmincháromszor szerepelt a nemzeti csapatban.
A hétvégén a 16., azaz az első tavaszi fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga!
Három év alatt összesen 210 millió forinttal támogatja a Provident Pénzügyi Zrt. a Ferencváros labdarúgócsapatát
A Szegednek nem kell, ezért a Békéscsaba ingyen viheti a fiatal középpályást!
A Vasas-Híd január nyolcadikáig, a tavaszi felkészülés kezdetéig kényszerszabadságra küldte Sütő Lászlót.
Három alapemberére nem számíthat a Nyugati-csoport listavezetője a Szigetszentmiklós ellen.
Foci nincs, de Euroliga meccsekre fogadhatunk, és hokizhatunk is.
2011. 11. 17. 08:07
Az OTP Bank Liga második köre kezdődik meg ezen a hétvégén. Kassai tizedszer vezet az NB I-ben.
2011. 11. 17. 07:49
Pedig az Újpest FC tulajdonosa a közös munkáról is beszélgetett a legendás játékossal.
A Rába ETO 9-2-re nyert a dél-amerikai kezdősorral felálló grúz Iberia Star Tbiliszi ellen az UEFA Futsal Cup lisszaboni elitkörének első fordulójában.
Csak egy fővárosi csapat, a másodosztályú MTK jutott tovább a Ligakupa csoportköréből!
Az új edző, Szabados György által elképzelt arculat hét-nyolc hét után látszik majd.
2011. 11. 16. 17:32
Az élvonalban 383 labdarúgó lépett pályára az őszi szezon 15 fordulója alatt.
A Komárom-Esztergom megyei Ete készülő labdarúgó-stadionja kapja meg a Puskás Stadion eredményjelzőjét, óráját és a díszpáholy egy részét.
A hétfőn őrizetbe vett gyanúsított esetében feltehető, hogy megnehezítené a bizonyítási eljárást.
A Mezőkövesd 4-2-re nyert a Vasas-Híd vendégeként a Ligakupa hatodik fordulójában.
2011. 11. 16. 16:12
A Rába ETO november 15-20. között Portugáliában szerepel az UEFA Futsal Cup elitkörében.
Októberben vették őrizetbe Dél-Amerikában a korábbi labdarúgót.
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 15:11 Nyomozás indult Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 14:52 Lábát törte az U21-es válogatottnál a Honvéd idei húzóembere
- 14:49 A burgonyatermelők is az árrésstop kivezetését kérik
- 14:34 Már hétfőn, rendkívüli parlamenti ülésen dönthetnek Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogáról
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:17 Ugyanúgy rákkeltő az alkohol, mint a dohányzás
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 14:07 Megmenekült a rászoruló gyerekeknek szóló ösztöndíjprogram, amiből kiszállt a Mészároshoz köthető bank
- 13:52 Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 13:20 Új rovar jelent meg Magyarországon, ami tönkreteheti a szőlőt és a gyümölcsfákat
- 13:04 „Meg kell értenie mindenkinek, a cigányozás, románozás nem fér bele!” – figyelmezteti az MLSZ a drukkereket az ukrán meccs előtt
- 12:50 A székletátültetés segíthet, ha az antibiotikum nem használ
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 10:04 Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
- 07:22 Medián: a magyarok többsége maffiaállamként jellemzi az Orbán-rendszert
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 07:14 G7: Szijjártó Péter fotójával dekorálhatta irodáját a GVH elnökhelyettese, a hivatal szerint ez magánügy