A térdsérülés lelkileg nem törte össze, és nincs veszélyben a pályafutása.
2011. 12. 02. 14:15
Aczél Zoltán vezetőedző előzetes letartóztatása miatt döntöttek így.
A Vasas mellett a Ferencváros is részt vesz az amerikai négyes tornán.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a fogadási csalási ügyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vett Aczél Zoltán előzetes letartóztatását. A Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét visszaszállították abba a budapesti fogdába, amelyben eddig fogva tartották.
Majdhogynem egy előrehozott büntetés is lehet az előzetes letartóztatás Aczél Zoltán számára, miközben jogerősen még nem mondták ki a bűnösségét!
Aczél Zoltán ügyvédjeinek sajtóközleménye, amelyet péntek reggel, a tárgyalás előtt osztottak ki.
A Leverkusen a BL mellett a Bundesligában is eredményes lehet. A holland II. vonalban a Den Bosch folytathatja nagyszerű sorozatát.
2011. 12. 02. 06:05
A Videoton ellen állították ki, a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három meccsre tiltotta el.
A tulajdonosok rendkívüli taggyűlést hívnak össze, ha az őrizetbe vett Aczél Zoltán vezetőedzőt pénteken előzetes letartóztatásba helyezik.
Számos ellentmondás fedezhető fel az Aczél Zoltán-ügyben. Az ügyészek nem értenek a focihoz...
A fogadási csalási ügyben gyanúsított Sütő László és jelenlegi egyesülete, a Vasas-Híd közös megegyezéssel szerződést bontott egymással.
A magyar teremlabdarúgó-csapat hétvégén két felkészülési mérkőzést játszik a szlovénokkal.
Szerződést bontottak a svájci-macedón játékossal, ugyanakkor a saját nevelésű védő, Ludánszki Bene az első csapathoz kerül.
Aczél Zoltán lelkiállapotáról Dr. Czeglédy Csabánál, a Haladás-vezetőedző ügyvédjénél érdeklődtünk.
A gyanú szerint az edző a játékosaitól kapott pénzt a Zalaegerszeg elleni meccs után. Kötelességszegés és vesztegetés a vád!
Két korábbi siófoki játékos mártotta be egykori edzőjét, aki azonban nem ismerte el a bűncselekményt.
Az edző ügyvédjével azt sem közölték, mivel gyanúsítják, és nem is szólhat védencéhez!
A Maccabi csapnivaló formát mutat, így vélhetően a Besiktas elhozhatja a három pontot. A Sporting-Zürich meccsen a gólokra megyünk rá!
2011. 12. 01. 06:02
A Diósgyőr–Ferencváros mérkőzés után a Miskolci Rendőrkapitányság előállított kilenc főt.
A tüzetes orvosi vizsgálat után rossz hír érkezett a válogatott csapatkapitányáról.
Szerdán rendezték a teremlabdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit.
A Ferencváros nem tudott előnyt szerezni Békéscsabán, a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén.
A Haladás vezetőedzőjét a Videoton elleni kupameccs után megbilincselve vitték el a rendőrök.
Az NB III-as Kaposvár II az utolsó percben szerzett góllal győzte le 2-1-re az Újpestet a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén.
- 20:23 Magyar Pérer a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett