Az NB II Keleti-csoportjának huszadik fordulójában 2-2-es döntetlent játszott a DVSC-DEAC otthonában a Balmazújváros FC. Az újonc vendégek szereztek vezetést, a megyeszékhelyiek a második félidőben két perc alatt fordítottak, és négy perccel a vége előtt megszületett az újvárosiak egyenlítő gólja. Mindkét együttes a tabella első felében tanyázik, s mindössze két pont választja el őket egymástól.
A Videoton 3-0-ra nyert a Pápa otthonában a Ligakupa-elődöntő első mérkőzésén.
Az NB II Keleti-csoportjának huszadik fordulójában az Orosháza FC hazai pályán 2-1-re nyert a Békéscsaba ellen. A meccsen volt két piros lap, tizenegyes, lelátóra küldött edző, rendőri beavatkozás és győztes hazai gól a kilencvenedik percben. A játék nem volt túl jó, de izgalom akadt bőven! A találkozót kísérő közjáték eredménye, hogy az MLSZ fegyelmi bizottsága Major Lászlót, az Orosháza edzőjét a kispadtól és az öltözőtől három soron következő NB II-es mérkőzésre eltiltotta, a Békéscsabát, mint visszaesőt, szurkolói rendzavarása miatt (különböző tárgyakat dobáltak a játéktérre) 100.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Tartozik volt edzőjének a Vasas, ezért pontokat vonhatnak le a csapattól.
Már tizenkét jelenlegi, illetve volt REAC-focista érintett a hazai fogadási botrányban.
A BKV Előre SC vezetősége közös megegyezéssel szerződést Szapor Gábor vezetőedzővel.
Gyirmóton már nem téma a feljutás, de minden meccset meg akarnak nyerni!
Egy bundaügyben félrevezetés miatt Pomper Tibor kilenc évvel ezelőtt eltiltották nyolc hónapra.
Egy jelenlegi és három korábbi REAC-labdarúgót állítottak elő kedden.
Szövetségi szinten is lett folytatása az MTK–Videoton Magyar Kupa-elődöntőnek, de nem úgy, ahogy a fővárosi drukkerek várták.
2012. 03. 27. 15:14
Noha március 15-én közleményben tudatta a labdarúgóklub, hogy a Vasas futballcsapatát működtető gazdasági társaságot eladja, erre nyárig mégsem kerül sor.
Csak a Debrecen nem nyert az első három csapat közül, a Vasas rossz sorozata megszakadt, oda a Kaposvár hazai veretlensége.
2012. 03. 27. 13:08
Őze Tibor hangsúlyozza: a profi és az amatőr labdarúgás szoros szimbiózisban van egymással.
Somorjai Tamást és Pomper Tibort is elállították a fogadási csalásokkal kapcsolatban.
Hatalmas felháborodást váltott ki az, ami az MTK–Videoton Magyar Kupa-mérkőzés szünetében történt...
Bár Prukner László vezetőedző hangsúlyozza, hogy még nem húzták meg a vonalat, mindenki tudja, hogy az OTP Bank Liga 21. fordulójában megpecsételődött a Zalaegerszeg sorsa. A nyeretlen sereghajtó hiába vezetett a második félidőben 2-1-re, a meccs előtt szintén kiesőhelyen álló Vasas hazai pályán előbb egyenlített, majd a 92. percben a győztes gólt is megszerezte, így a zalaiak továbbra sem szereztek pontot idegenben, és a helyzetük már több mint kilátástalan.
Hát a Siófok! Hiszen a nyári 3-1 után most idegenben nyert 3-2-re a megyei rivális Kaposvár ellen. Mindez az OTP Bank Liga 21. fordulójában történt, és a háromgólos félidei előnyt követően a második játékrészben azért volt némi izgulnivalója a balatoni együttesnek, hiszen a rivális feltámadt, de a pontszerzés már nem jött össze neki! Így vált hatpontossá a siófokiak számára a megyei rivalizálás
A Pápa elleni mérkőzésen megsérült a DVSC támadója, Kulcsár Tamás, az Újpesten biztosan nem játszhat.
A tegnapi menü nagyon jött, és ma is tutikkal jövök.
2012. 03. 27. 08:30
A vendégcsapatok által szerzett 16 gól hároméves csúcsot állított be az OTP Bank Liga 21. fordulójában.
A Leicester elverheti a Nottinghamet, a Milton meccsén pedig elszabadulhat a pokol: ott gólokkal számolunk, legalább hárommal!
2012. 03. 27. 07:18
Színes programmal várják az érdeklődőket a futsal Magyar Kupa négyes döntőjén, április 14-15-én, a Veszprém Arénában.
Vasárnap 16 óra helyett csak 18 órakor kezdhették a Győr–Paks meccset az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A késedelem oka bombariadó volt! Akadt, aki sörözött a közelben. Volt, aki hazaugrott, aztán vagy visszajött, vagy nem. Volt, aki várt és beszélgetett. Így telt az a másfél óra, amelyet a stadionon kívül töltöttek az emberek a bombariadó miatt. Hogy a játékosok felkészítése szempontjából ehhez hogyan lehet alkalmazkodni, az egy külön történet. Azok a hazai szimpatizánsok, akik végül kivárták, hogy elkezdődjön a mérkőzés, az eredmény tükrében aligha bánták meg, hiszen 4-1-re nyert az ETO.
Gujics és Grumics autóját rendőrök állították meg a kaposvári vasútállomás előtt!
- 18:20 Madárrajhoz riasztottak katonai helikoptert Lengyelországban
- 18:17 Nagy botrányt kavart Faludy György első kötete
- 18:06 Omoregie vezetésével gázolt a Fradi a női kézilabda BL-ben
- 17:59 Legalább 25-en meghaltak, miután iskolásokat szállító busz balesetezett a Zöld-foki-szigeteken
- 17:50 Lesújtott a három napja igazolt ZTE-csatár, kikapott az éllovas az utolsó helyezettől
- 17:48 Mel Gibson A passió folytatásával töltené ki az evangéliumok hézagait
- 17:35 Zsebében érezhette a győzelmet, végül csak ikszelt a ManUnited
- 17:07 Leclerc rommá törte a Ferrarit, Antonelli a rajtrács végéről nyert Monzában
- 16:57 Van Damme klasszikusától De Niro új krimijéig – mit érdemes most streamelni, ha van némi szabadidőnk?
- 16:53 Vasárnapi hatos lottó: itt vannak a szeptember 6-i nyerőszámok
- 16:36 A 67 éves Bruce Campbell: 5 évem van hátra nagyjából
- 16:18 Kényszerleszállást hajtott végre egy üzleti magángép Budapesten
- 16:05 Juszt László: Schiff világhírű zongoraművész, Ókovács pedig a politika által kinevezett főpincér
- 15:54 Gyorsan megdőlt egy újabb országos melegrekord, mielőtt megérkezett a hidegfront
- 15:59 Megszámolták a túzokfiókákat: feleannyi született, mint tavaly
- 12:56 Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét
- 11:06 Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
- 14:37 Ókovács Szilveszter a 16 év után itthon koncertező Schiff Andrásról: Elégtételt venni jött-e, vagy elnézést kérni?
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 15:05 Lavrov a lipcsei drónincidens után a németek elleni igazi háború kezdetéről beszélt
- 10:36 Trump barnára váltott
- 14:57 „Csalódás, kicsinyes, undorító” – nem tetszett a nézőknek Dallos Bogi Tóth Gabi-paródiája a Megasztárban
- 08:15 Hallerné Nagy Anikó: A miniszterelnök úr belátja és elfogadja, hogy a szabályok mindenkire érvényesek
- 13:23 Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
- 06:39 Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap