A Győrből érkezett védő jól érzi magát a Lombardnál.
A Videoton kedvező helyzetből, a Bp. Honvéd pedig minimális hátrányból várja a csütörtöki, hazai visszavágót az Európa Liga-selejtező 2. fordulójában.
Idénynyitó szurkolói ankétot tartott Miskolcon a DVTK.
Pajkos János úgy véli, még az albánok elleni teljesítményénél is jóval többet tud játszani a Debrecen.
A Debrecen 3-0-ra legyőzte az albán Skenderbeu együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján, Nyíregyházán.
A korábban a Videotonban és a Vasasnál is megfordult Juszuf Dajics Siófokon folytatja.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ahogy várható volt, Maróti Béla szerződést bontott a Ferencváros csapatával, és nem sokkal később aláírta kétéves szerződését a Lombard Pápa Termál FC csapatához. A 33 éves védekező középpályás korábban megfordult Kaposváron, majd 2010 nyarán az FTC csapatához igazolt, ahonnan most két év után távozott – írja a bakonyi klub honlapja.
Már csak egy hónap van hátra a teremlabdarúgó-bajnokság rajtjáig, ezért gőzerővel készülnek a csapatok.
Az elmúlt héten Felcsúton edzőtáborozott az NB II-es Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE.
2012. 07. 24. 15:35
Amíg nincs csapata, korábbi edzője irányításával Felcsúton készül.
Napi két edzéssel és edzőmérkőzések sorozatával készül az NB II küzdelmeire a Putnok VSE.
Debreceni András úgy érzi, meccsről-meccsre szervezettebb a csapat.
Kovács Gábor kétéves szerződést kötött az Egri FC csapatával.
Sok próbajátékos megfordul a Duna FC Tatabánya edzésein, meccsein.
A Vasas Kubala Akadémia lesz a telki edzőközpontban szeptember 1-én sorra kerülő FociFesztivál szakmai partnere, így az angyalföldiek utánpótlás-nevelői várják majd különböző programokkal, bemutatókkal a rendezvényre kilátogatókat.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Bekerült a német Schalke 04 ellen felkészülési mérkőzést játszó AC Milan utazó keretébe Filkor Attila. A találkozó kedden 17 órakor kezdődik Gelsenkirchenben. A 24 éves, hétszeres válogatott futballista a legutóbbi idényt a Livornóban töltötte, kölcsönben – írja az MTI.
A FTC közös megegyezéssel szerződést bontott a középpályással.
A Real Madridnál is megfordult José María Antón Semper megállapodott az Újpest FC-vel.
George F. Hemingway elárulta, hogy további erősítések várhatók csapatánál.
A BL-ben egy keleti és egy északi párharcot választottunk. Előbbiben a hazaiak, utóbbiban a vendégek sikerét várjuk...
2012. 07. 24. 08:01
Arze, Rados és Gal játékára nem tartanak igényt a DVTK-nál.
Újabb csavar a Vác-történetben: mégis minden az eredeti terv szerint zajlik.
Lejárt a Sopron Bank egy szezonra szóló szerződése a szombathelyi klubbal.
Huszti Szabolcs kedden már régi-új csapatával, a német Hannoverrel edz.
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 19:21 Torokfájás: az első jeleknél már érdemes lépni
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 15:02 Fidesz: Sonnevend Pál nem lehet az Alkotmánybíróság elnöke
- 16:33 Még az Arsenal-szurkolók is Szoboszlai Dominikot dicsérik
- 15:10 Már öten találtak szöget, csavart, drótot és tűt a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és Péteriben – büntetőeljárás indult
- 11:47 Nem akármilyen páncélszekrényekre bukkant az NVVH Seszták Miklós otthonában
- 15:17 Tarr Zoltán megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaház élén
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 16:07 Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését