SPORT
Még nem is edzett a csapattal, de máris győztes gól szerzőjeként utazhat Kecskemétre Balázs Zsolt.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Megtört a jég, az NB II Keleti-csoportjának harmadik fordulójában a Vasas SC megszerezte első győzelmét. Az angyalföldiek hazai pályán 1-0-ra nyertek a Ferencváros II ellen. Sorsdöntő fordulatnak bizonyult a 60. percben Mundi Roland becserélése. A hazaiak középpályása ugyanis kreatívan indította támadásba társait. Egyik precíz beadását a brazil Dos Santos José Clauderon, vagyis Bobo védhetetlenül fejelte a hálóba.
Az utolsó tíz perc akár gálaelőadássá is válhatott volna, hiszen legalább négy óriási gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Polényi például legalább kétszer állt nagyon közel a gólszerzéshez, csakúgy, mint Szilágyi, és egy gyönyörű ollózás után Mehmedagics is, ám az eredmény nem változott.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
A Zalaegerszeg 2-0-ra kikapott az Ajka otthonában az NB II Nyugati-csoportjának harmadik fordulójában. A ZTE FC két döntetlen után egyértelműen azzal a szándékkal utazott a meccsre, hogy végre megszerzi első győzelmét a bajnokságban. Igen ám, de végül kiderült, hiba volt túlzott célkitűzésekkel nekivágni a túrának. Mivel a zalaiak korábban az élvonalban, a bakonyiak pedig a másodosztályban szerepeltek, a két együttes nem ismeri egymást, és a ZTE-nél nem tudták, hogy Ajkán bizony nem szoktak nyerni a vendégcsapatok. A zalaegerszegieket sok szurkoló is elkísérte az idegenbeli találkozóra, lehettek vagy százan, és később sajnálatos módon főszereplőkké léptek elő.
A ZTE FC nagyon gyengén kezdte a találkozót, játéka nélkülözött minden elképzelést, aztán a második félidőben változott a játék képe, mert a vendégek igyekeztek átvenni a játék irányítását. Az Ajka 2-0-ra vezetett, a játékvezetői hármas sem állt a helyzet magaslatán, ez is olaj volt a tűzre, és a zalaegerszegi drukkereknél bizony elszakadt a cérna. Többször is söröspoharakat dobáltak a játéktér felé, a 82. percben emiatt Berger József játékvezető félbeszakította a mérkőzést, és azt kérte a rendezőktől, hogy ürítsék ki a zalaiak szektorát. Hosszas várakozás következett, a csapatok az öltözőbe vonultak, majd fél óra múlva érkezett négy rendőr, így végül folytatódhatott a játék, igaz a szektor nem maradt üresen. A maradék időben az eredmény már nem változott, a ZTE vereséget szenvedett, mert gyengén futballozott.
A mérkőzés 65 perces összefoglalója ide kattintva megtekinthető
Indul a Ligakupa, és végre az egri szurkolóknak sem kell utazniuk, hogy láthassák kedvenceiket.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Az OTP Bank Liga hatodik fordulójában, az Újpest–Debrecen meccsen minden volt, csak gól nem... És a hangulat sem volt az igazi, de erről nem a jelenlévő, inkább a távolmaradó szurkolók tehetnek, hiszen csak 3700 néző ment ki a Szusza Ferenc-stadionba, ami nem ugyanaz, mint 10 ezer ember a Fradi elleni derbin. Ami a pályán történt eseményeket illeti: kapufák, ziccerek, nagy mentések, nagy védések, jó iram, csak éppen a lényeg, a gól hiányzott. Bár a vendégek egyszer betaláltak, de lesről, így maradt a 0-0...
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Az átigazolási időszak vége előtt, augusztus 31-én a Budapest Honvéd FC leigazolta Tandia Souleymane-t. A szenegáli belsővédő korábban francia, spanyol és belga klubokban játszott. A légióst Marco Rossi vezetőedző több hete tesztelte, keménységével, gyorsaságával és jó fejjátékával tűnt ki – áll a klub honlapján.
Egyoldalúan felmondta szerződését a Győri ETO középpályása, és már haza is utazott Brazíliába.
Huszti Szabolcsot választotta a német Bundesliga elmúlt hétvégi második fordulójának legjobbjává a Kicker című szaklap.
A szövetségben elkészítették az OTP Bank Liga hátralévő fordulóinak pontos menetrendjét.
Négy ponttal lenne elégedett a világbajnoki selejtezősorozat első két mérkőzésén Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
„Abból kell most a legtöbb, amiből Magyarországon a legkevesebb van, és ez a türelem.”
A teremlabdarúgó-idényt gyengén kezdő MVFC vezetőedzője, Turzó József szerint mentális problémákkal küzd csapata, de továbbra is a dobogóra hajtanak.
2012. 09. 03. 13:19
Czvitkovics Péter hároméves szerződést kötött, míg Varga Róbert egyelőre december végéig írt alá a DVSC-hez.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
A Videoton a várakozásoknak megfelelően könnyedén, 3-1-re nyert a Siófok otthonában az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. Nem volt ez mindig így, a székesfehérváriak ugyanis legutóbb 1997-ben nyertek a Balaton-partiak pályáján. A siófokiak azonban most nagyon rosszul rajtoltak, öt meccs után mindössze egy pontjuk volt. Ellenfelük a nehéz, de eredményes nemzetközi menetelés miatt láthatóan nem volt friss, de így is gond nélkül hozta a kötelező feladatot. Kezd kialakulni egy tendencia, miszerint Paulo Sousa a magyar játékosokra leginkább a hazai bajnokikon számít, az Európa Ligában pedig főleg a külföldiekben bízik, ezt bizonyítja ennek a meccsnek az összeállítása is.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
Mostanság nem győzni járnak az ellenfelek Szombathelyre, ezt a tényt az is bizonyítja, hogy legutóbb a Debrecen tudott nyerni a Haladás otthonában, méghozzá 2011. november 5-én. Tavasszal a Paks például 5-0-ra kapott ki a vasi megyeszékhelyen, és bár ilyen különbségre most nem lehetett számítani, az mindenképpen óriási meglepetés, hogy az új edző, Tomiszlav Szivics vezette együttes 2-1-re győzni tudott! Persze, kettőn áll a vásár, a hazaiak egygólos vezetésüknél érthetetlenül visszaálltak, amit végül kihasznált az ellenfél. A Paks tehát megszerezte szezonbeli első győzelmét, a Haladás pedig egymás után kétszer vesztett, ilyenre legutóbb tavaly október végén, november elején volt példa.
A DVSC csapatkapitánya, Szakály Péter szerint mindenképpen tanulniuk kell a kiállításokból.
A pécsi Harsányi Zoltán lehetőséget kapott, hogy a Kozármisleny csapatához kerüljön kölcsönbe, ám ő máshol képzeli el a jövőjét.
Cegléden számításba veszik; az a legfontosabb számára, hogy minél több időt töltsön a pályán.
A Rosenborg látogaz a sereghajtóhoz, amely lassan a második vonalra készülhet. Az Umea vendége a Brommapojkarna lesz: gólok tuti, hogy lesznek!
2012. 09. 03. 06:12
A magyar U21-válogatott előbb Írország, majd Liechtenstein ellen játszik az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárásaként.
Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk
A Győri ETO FC három játékosa biztosan kihagyja a jövő heti Ligakupa-mérkőzéseket, mindhárman a válogatott kerethez csatlakoznak. Varga Roland már az U21-kerettel van, a csatár Kecskeméten léphet pályára Liechtenstein és Írország ellen a következő napokban. Lipták Zoltán mellett Koltai Tamás is utazhat Telkibe, az eredetileg biztonsági tartalékként számításba vett támadó kiváló formája is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány őt is várja a hétfői első közös edzésen – áll a klub honlapján.
A Videoton 3-1-re győzött a Siófok vendégeként az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.
A Gyirmót hazai pályán 4-2-re verte a Veszprémet az NB II Nyugati-csoportjának harmadik fordulójában.
A Debrecen 3-1-re nyert volna Újpesten az OTP Bank Liga hatodik fordulójában, ha kapufákra játszották volna a meccset. Így viszont 0-0 lett...
- 19:05 Bundázás miatt kizártak egy cseh csapatot az Európa Ligából
- 19:05 Árulás, ha a legjobb barátnőd filmre viszi a párkapcsolati válságodat?
- 18:52 Áder János ultimátumot adott Magyar Péternek
- 18:27 Trump iráni kudarca nem egyszerű fiaskó, hanem igazi elcseszés
- 18:24 Húszan haltak meg a Kijevet ért orosz légicsapásban; újabb orosz finomítót támadtak az ukránok
- 18:13 Arra kérte Julian Nagelsmannt a német szövetség, hogy mondjon le
- 17:35 Fővárosi Törvényszék a Doktor24 felszámolásáról: A bíróság az adós fizetésképtelenségét állapította meg
- 17:19 Vezetőcseréket jelentett be a Belügyminisztérium
- 16:59 Angol válogatott játékost igazolt a Manchester City
- 16:59 Nyolc nappal a földrengés után élve mentettek ki egy férfit a romok alól Venezuelában – videó
- 16:26 „Tiszás sáskajárásról” beszél a Fidesz a közmédiával kapcsolatban
- 16:20 Nem mond le Debrecen polgármestere, akit Magyar Péter az akkumulátorgyárak védőszentjének titulált
- 16:01 Több mint 2000 ember vízellátását sodorta veszélybe egy férfi, aki megnyitott egy tűzcsapot Mosdóson
- 15:54 A Védvonal a rákbeteg Ákost gyalázó kommentek miatt intézkedett
- 15:53 Vitézy elszámoltatja Szentkirályi Alexandrát az egyik kekvával kapcsolatban
- 11:20 Magyar Péter bejelentette, kik lesznek jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra
- 12:59 Blikk: Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt
- 13:26 Molnár Áron reagált arra, hogy a Fidesz szerint 461 millió forint támogatást kapott az NKA-tól
- 11:22 Ünnepelt gyereksztár, hírhedt partikirálynő, nagy visszatérő – 40 éves lett Lindsay Lohan
- 10:38 Megtalálták a Balatonban az eltűnt kaposvári férfi holttestét
- 14:05 Vissza a múltból: a kormány átnevezné a vármegyéket megyékké, a főispánokat kormánymegbízottakká
- 14:27 Kormányzati sajtótájékoztató: Magyar Péter azonnali vizsgálatot rendelt el a meghalt postások ügyében, Wizz Airrel fog utazni jövő héten Ankarába
- 10:27 Horváth P. Andrást szavazták meg a közmédia új, átmeneti vezetőjének
- 17:19 Vezetőcseréket jelentett be a Belügyminisztérium
- 13:13 Hann Endre: Előbb-utóbb apadni fog a Tisza