Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Okoronkwo gólja döntött a Budapest Honvéd otthonában a Pécs javára, így csapata nagyon fontos győzelmet aratott az OTP Bank Liga tízedik fordulójában. Az előző bajnokihoz képest Supka Attila több poszton is változtatott a kezdőben. Zseljkovics játszotta a balvédő szerepét, de Nagy Olivér és Solomon Okoronkwo is a kezdőben kapott helyet. Már a nyolcadik percben előnyhöz jutottak a baranyaiak, egy védelmi hiba után Grumics indult meg a szélen, középre adott, ahol Okoronkwo érkezett, a légiós pedig egy finom bokamozdulatot követően bebombázta a kapuba a labdát.
A folytatásban inkább küzdelem volt a pályán, mintsem szép játék, a szünetig maradt az egygólos pécsi vezetés. A második játékrész elején megfogyatkozott a hazai együttes. Baráth ütközött Okoronkwóval, majd a Honvéd-játékosa fejbe rúgta a földön fekvő pécsit, így azonnal piros lapot kapott. A mérkőzés hátralévő részében többnyire mezőnyjáték folyt, helyzetig csak elvétve jutottak a csapatok. A PMFC végül mindhárom bajnoki pontot bezsebelte.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szombaton rendezik a Puskás Akadémia FC – Szigetszentmiklós mérkőzést az NB II Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában. A SzTK-tól előbb Horváth Ferenc vezetőedző, majd segítője, Szamosi Tamás is az élvonalbeli Kecskeméthez távozott. Az utódot még nem találták meg, ezért a korábbi szövetségi kapitány, az Újpest mestereként egykor bajnoki címet nyerő Várhidi Péter sportigazgató ül le a kispadra a felcsúti találkozón. A szakember korábban irányította már a csapatot, és sportigazgatóként azóta is részt vesz a napi munkában, vagyis tökéletesen képben van – írja a klub honlapja.
A szombati meccsen egyébként Darko Basztovanov és Barna Zsolt nem léphet pályára, mert továbbra sem egészségesek, Deutsch Bence pedig eltiltását tölti.
2012. 10. 06. 09:11
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ebben az idényben több új csapat vágott neki a teremlabdarúgó NB II küzdelmeinek, mint eddig bármelyik évben. Köztük volt a Hegyvidék SE is. Minden kezdet nehéz, ezt a saját bőrükön tapasztalhatták a fővárosiak, hiszen meglehetősen nehéz volt a sorsolásuk. Három élcsapattal kezdtek, a Ferencvárostól és a Dunakeszitől is több mint húsz gólt kaptak, az ELTE-től pedig tizenötöt, ráadásul a Magyar Kupában a Rubeola FC Csömör is több mint tíz gólt vágott nekik – írja a futsal-hungary.hu.
Ezek után a klub vezetése úgy döntött, hogy nem folytatja a küzdelmeket, amit hivatalos formában jeleztek az MLSZ felé, és a következő fordulóban már nem is lépnek pályára. Így az NB II Nyugati-csoportja 13 csapatosra csökken, tehát minden fordulóban lesz egy szabadnapos. A női másodosztályban induló csapatuk – a tavalyihoz hasonlóan – szintén visszalépett.
Az Eger Debrecenben fogadja a Kecskemétet, és a lilák pontosan térhetnek haza. Csak úgy, mint a Hamburg az újonc otthonából...
2012. 10. 06. 08:55
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu hazai pályán magabiztos, 6-1-es sikert aratott a Rubeola FC Csömör ellen a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hatodik fordulójában.
A mérkőzés berettyóújfalui szemszögből tökéletesen kezdődött. A második percben Szécsi Barna, majd rá egy percre Rábl János vette be a vendégek kapuját. Ezt követően kicsit enyhült a hazaiak nyomása, amelyet Szabó Péter sérülése is nagyban befolyásolhatott – tudósít a berettyohir.hu.
A csömöriek ugyan lelkiismeretesen támadtak, ám akcióikból hiányzott az átütőerő, így igazi veszélyt nem igen jelentettek Tihanyi Csaba kapujára. Az MVFC kontrái viszont többször is gólhelyzetet eredményeztek. A következő hazai gól mégsem egy ilyen akcióból esett, a 12. percben a felállt védelmet sikerült mattolni Nagy István főszereplésével. A félidő vége előtt még Rábl János is betalált, a pihenőre így már négygólos előnnyel mehettek a hajdúságiak.
A második játékrész jobbára mezőnyjátékot hozott, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. A vendégek a 28. percben egy szögből lőtt góllal szépítettek. Négy percre rá Szécsi egy jól helyezett lövéssel volt eredményes. A hatodik hazai találatot Gál István szerezte, amellyel beállította a 6-1-es végeredményt.
Bár a mérkőzés második félidejében némi fáradtságot lehetett észrevenni a Mezei-Vill FC játékosain, ettől függetlenül a hazaiak vezetése egy percig sem forgott veszélyben, győzelmük teljesen megérdemelt.
– Elégedett vagyok, ma este egy jó csapat ellen tudtunk magabiztos győzelmet aratni – értékelt Turzó József, a Berettyóújfalu edzője. – Összeszedetten játszottunk, sikerült megvalósítanunk a megbeszélt taktikai elemeket. Ilyenkor öröm edzőnek lenni. A második játékrészben egy kicsit fáradtabban mozogtunk, ami érthető, hiszen a sérülések miatt hat mezőnyjátékossal kellett végigjátszanunk a mérkőzést.
– Az első félidőben bosszantó hibákat követtünk el, gólokat ajándékoztunk a hazaiaknak – mondta Takó Csaba, a Rubeola FC Csömör edzője. – A második játékrészben sikerült rendeznünk a sorainkat, ám a mai játékunk így sem volt méltó az idén nyújtott teljesítményünkhöz.
Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 6. forduló
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Rubeola FC Csömör 6-1 (4-0)
Gólszerzők: Szécsi (2., 37.), Rábl (3., 16.), Nagy I. (12.), Gál I. (37.), illetve Tvaruska (28.)
2012. 10. 06. 08:54
A Diósgyőr tíz emberrel is legyőzte az MTK-t az OTP Bank Liga tízedik fordulójában.
A Pécs 1-0-ra győzött a Honvéd vendégeként az OTP Bank Liga tizedik fordulójában.
Két szabadrúgásgól esett egyenlő eloszlásban a Nyíregyháza–Szeged NB II-es meccsen.
Bernáth Csaba arra törekszik, hogy a Debrecen megszakítsa a Siófok elleni rossz sorozatot.
Császár Attila kijelentette: a veszprémiek győzni mennek a Kaposvár II otthonába!
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Sporting CP honlapján kért bocsánatot a szurkolóktól Luiz Godinho Lopes klubelnök, miután a csapat csütörtök este 3-0-s vereséget szenvedett az Európa Liga G-csoportjának második fordulójában, a Videoton otthonában – írja az MTI.
A portugál lapok többsége szégyennek tartja a magyar csapat elleni kudarcot, és mivel a bajnokságban is bukdácsol az együttes – öt forduló után hat ponttal a hetedik helyen állnak a lisszaboniak –, ezért többen Ricardo Sá Pinto vezetőedző lemondását követelik. A Record című lap például pénteki számának címlapján szólította fel a trénert a távozásra. Az Európa Liga előző idényében elődöntős Sporting vasárnap a második helyen álló FC Portóhoz látogat, a szakvezető azonban úgy nyilatkozott, esze ágában sincs éppen a hazai rangadó előtt felállni a kispadról.
Szerinte a magyar csapat célja csütörtökön az volt, hogy a Sporting támadásait megakadályozza, míg az ő csapata célja az, hogy játssza a futballt és játszva nyerjen.
Tomiszlav Szivics azon töri a fejét, kit hagyjon ki a csapatból a Győr elleni meccsen.
Az Admiral-Haladás VSE játékosa, Horváth Péter szerint a rossz rajt után most kezdenek belelendülni.
A teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hatodik fordulójában újra találkoznak a tavaszi bronzcsata résztvevői.
Tiber László szerint a Videoton sikere bizonyította, hogy nem elég csak védekezni, támadni is kell!
Diósgyőrbe látogat Garami József együttese, szerintünk nem sok jóra számíthatnak Kantáék. A Sevilla a Celta vendége lesz...
2012. 10. 05. 06:07
A Videoton hazai pályán 3-0-ra nyert a portugál Sporting Lisszabon ellen az Európa Liga G-csoportjának második fordulójában.
A veszprémi teremlabdarúgó-csapat ügyvezetője, Rajki Tamás szerint önbizalomhiánnyal küzdenek a játékosok.
Fodor Marcell szerint leginkább a szerencsével áll hadilábon csapata.
A Gyirmót védője, Csizmadia Csaba jövőre már az NB I-be futballozna új csapatával.
Változás történt az OTP Bank Liga kanadai táblázatának élén.
Egykori kapitányok a Huszti-ügyről: Skaliczki László, Mészáros Lajos, Kovács István, Nyári Sándor
Az utolsó helyezett csapat csatára, Szöllősi Tamás vezeti a góllövőlistát.
Gyánó Szabolcs csak úgy tud hasznára lenni a Sopron csapatának, ha minél többször eredményes.
- 21:52 A nap legfontosabb hírei – 2026. 01. 17.
- 21:40 Megdöntötte az Eb-gólcsúcsot az ukránokat megszóró francia kézicsapat
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 20:18 Gyűjtögető háza kapott lángra Makón – videó
- 20:11 A Debrecen vette el a Győr veretlenségét
- 19:45 Óriási izgalmak után maradt bent az A csoportban az u18-as női hokiválogatott
- 19:32 Trump további vámokat ígér európai országok ellen, hogy kierőszakolja Grönland megvételét
- 19:23 Bírósági végzés: az ICE többé nem alkalmazhat erőszakos tömegoszlatási módszereket a békés tüntetőkkel szemben
- 18:42 „Erős üzenet a világnak": aláírták az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodást
- 18:23 Egy 11 éves fiú azért ölhette meg az apját, mert az elvette a Nintendóját
- 18:01 Viggo Mortensen elárulta, melyik a kedvenc A Gyűrűk Ura-jelenete
- 18:23 Egy 11 éves fiú azért ölhette meg az apját, mert az elvette a Nintendóját
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 14:14 Kapitány István: Nem az az állam dolga, hogy luxusberuházásokra vagy repterekre költse a polgárok pénzét, miközben az alapvető szolgáltatások összeomlanak
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 15:38 „Érme nagyságú műanyagdarabot szedtek ki a szememből" – megszólalt az ICE-ügynök által megvakított fiatal
- 18:42 „Erős üzenet a világnak": aláírták az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodást
- 10:58 Orbán Viktor: A szülők felelőssége is, hogy sok fiatal szembefordult a kormánnyal
- 14:53 Szijjártó 2023-ban a Tisza gazdaságfejlesztési vezetőjéről: „Mindvégig meg tudtad tartani a magyarsághoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásod és a hazádat mindig is segítetted”
- 10:57 „Valósággal világított a fekete földben a több ezer holttest” – másodszor vált rémálomvárossá Kramatorszk
- 15:56 „El a kezekkel Grönlandtól": Képeken a Trump fenyegetései elleni tüntetés Dániában