Gohér Gergő szerint kijuthat a Diósgyőr a nemzetközi porondra.
Koller Krisztián szerint remek a csapategység, a társak érdeme is, hogy vezeti a góllövőlistát.
2012. 10. 12. 12:02
Horváth Ferenc szerint csak a játékosok hozzáállása változott, amióta ő irányítja a Kecskemétet.
Szepessy Róbert szerint az edzőváltás új ingereket adott a csapatnak.
Finnországban a grúzok vendégeskednek, szerintünk nem lesz benn sok örömük... A görögökhöz a bosnyákok látogatnak, és bízunk Dzekoékban, hogy eredményesek lesznek...
2012. 10. 12. 06:04
Vlaszák Géza számára mindegy, ki védi a ZTE kapuját, a legfontosabb, hogy nyerjen a csapat.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A PMFC-Matis 1-1-es döntetlent játszott a Fáy utcában, a Ligakupa harmadik fordulójában.
Szerdán folytatódtak a Ligakupa küzdelmei, a Pécs csapata a B-csoport harmadik fordulójában a Vasas otthonába látogatott. Supka Attila olyan labdarúgónak biztosított elsősorban lehetőséget, akik a bajnokságban ritkábban jutnak szóhoz, illetve több fiatal is bemutatkozhatott. A találkozó elején a PMFC többnyire pontrúgásokból veszélyeztetett. Az első komoly helyzet azonban a fővárosiak előtt adódott, ám Sánta biztos kézzel hárított.
Az első félidőben túlnyomóan a hazaiak voltak veszélyesek, de a pécsi védelem mindig a helyén volt. Lendületes játékot produkáltak a csapatok, a baranyai támadásokból azonban hiányozott a pontosság, így 0-0-s állással mentek a fiúk az öltözőbe. A második félidőben folytatódott a lendületes iram mindkét fél részéről. Kísérletek akadtak, de az első gólra egészen a 61. percig kellett várni. Egy ígéretes kontra folyamán az angyalföldi Balogh szélről érkező beadásába Mundi tette bele a fejét, és a labda Sánta hálójába kötött ki.
Ezután a hazaiak növelhették volna előnyüket, a pécsi hálóőr kirúgására a csereként beállt fiatal Deyvison csapott le, vihette egy az egybe, ám lövése jócskán célt tévesztett. A 88. percben megszületett az egyenlítőgól: Ceolin kapott középen egy remek labdát, szembekerült a hazaiak kapusával, és némi szerencsével gólra váltotta a passzt, kialakítva az 1-1-es végeredményt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A sok helyzetet kihagyó DVSC-TEVA egy góllal kikapott Újpesten, a Ligakupa harmadik fordulójában.
Az összeállításokat böngészve nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét gárda pihenteti a legjobbjait, a Lokiban például Nenad Kiso, és a kapus Szécsi Gergő személyében két olyan játékos is kezdett, akik eddig még nem szerepeltek tétmeccsen a DVSC-ben – írja a haon.hu.
A debreceniek kezdték határozottabban a meccset, Kulcsár Tamás mindjárt az elején gólt szerezhetett volna, de lövését védte Horváth Tamás. Az Újpest csak védekezett, veszély egyáltalán nem volt a játékában. A huszadik percben Pölöskei Péter lőtt szép mozdulattal kapura, de pár centivel elvétette az irányt. A félidő közepétől kiegyenlítetté vált a játék, a lilák is eljutottak Szécsi kapujáig, egy ilyen kontrájuk végén meg is szerezték a vezetést. Erős Ronald adott remek labdát a kiugró Toricska Rajmondnak, aki egészen a tizenhatosig vezette a játékszert, majd higgadtan a kapu közepébe helyezett.
Sokkal lendületesebben kezdte a második játékrészt a DVSC-TEVA és Pölöskei felvágása után mindjárt büntetőt rúghattak a látogatók. A tizenegyest Kulcsár lőtte magabiztosan a bal alsó sarokba. Nem sokáig örülhetett a Loki, mert egy ellenakció végén Toricska vágott a léc alá egy lepattanó labdát, ezzel ismét a fővárosiaknál volt az előny. A folytatásban nyomott a vendég együttes, a végén óriási ziccereket hagyott ki, de az újpesti kontrák is sok veszélyt hordoztak magukban. A két tartalékos együttes mérkőzését végül a helyzeteivel jobban sáfárkodó Újpest nyerte.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A legjobb 16 közé jutásért játszott a teremlabdarúgó Magyar Kupában a Gödöllői Bikák csapata a szegedi NB II-es SZTE EHÖK SE együttesével az algyői Fehér Ignác Tornacsarnokban. Érződött az osztálykülönbség, a vendégek 15-4-re nyertek. Érdekesség, hogy a vendégek mindössze kilenc játékossal utaztak a csongrádiak otthonába, és Hegedűs Ferenc hálóőrön kívül valamennyi mezőnyjátékos betalált a hazaiak kapujába.
Teremlabdarúgó Magyar Kupa, 2. forduló
SZTE EHÖK SE – Gödöllői Bikák 4-15 (1-5)
Gólszerzők: Türk, Ferenczi, Kozma, Berndt illetve Fehér K. (4), Frank P. (3), Biczi (3), Veres, Lovrencsics B., Vidák, Baranyai, Pintér
Továbbra sem tudni, mi lesz a sorsa az első fordulóban félbeszakadt Vasas-Kalafa – Külker SC-Dupont, valamint a második fordulóban elmaradt Salgótarjáni VSE – Diósgyőri Futsal Club mérkőzésnek.
Az Újszegedi TC – Rubeola FC Csömör meccset október 15-én, hétfőn rendezik.
A baranyaiak Ausztriában 4-3-ra nyertek a Szabics Imrét nélkülöző sztárcsapat ellen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Rangadót veszített a Mezőkövesd, amely saját pályáján kapott ki 1-0-ra az Orosházától az NB II Keleti-csoportjának nyolcadik fordulójában.
A találkozó elején a hazaiak enyhe mezőnyfölényben játszottak, de ezt csak néhány veszélyes szöglet és beadás, valamint Jeremiás helyzete jelezte. A csapatok láthatóan tartottak egymástól, a vendéggárda zártan és fegyelmezetten védekezett, emellett a támadásokra kevés energiát fektetett. A borsodiaknak nem ízlett a szigorú védekezés, amit csak elvétve tudtak megbontani és átjátszani, így a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A listavezető Mezőkövesd sokszor ötlettelen és körülményes támadójátékába ráadásul rengeteg hiba csúszott, kirívóan sok pontatlan indítás és átadás jellemezte az első játékrészt, így az akciók nagy része fennakadt az orosházi védelmen. Az első játékrész hajrájában még nehezebb helyzetbe kerültek a hazaiak, miután egy szép akció végén Bernáth Péter közelről betalált (0-1).
A játék képe fordulás után sem változott jelentősen. A hazaiak a folytatásban is sok hibával futballoztak, amely megakadályozta, hogy lendületes akciókat vezethessenek. A halovány teljesítmény ellenére elsősorban beadások után, valamint távoli lövésekből adódtak lehetőségek az egyenlítésre, de a próbálkozások nem jártak eredménnyel. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak, nem tudtak a kapuba találni, így fontos és értékes pontokat hullajtottak.
2012. 10. 11. 20:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Kozármisleny hazai pályán 4-0-ra nyert az MVM Paks II ellen az NB II Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában.
Az első félidő álomszerűen kezdődött, korán vezetéshez jutott a házigazda, majd kevesebb, mint harminc perc alatt már háromgólosra nőtt az előny. Érezni lehetett, hogy ezzel el is dőlt a találkozó, innentől kezdve ez a játékosok koncentrációján, agresszivitásán is látható volt. Talán a vártnál könnyebben diadalmaskodott a Kozármisleny, amely a második félidőben újabb gólokat szerezhetett volna, de Koller találatát leszámítva kihagyta a kihagyhatatlant is. Valószínűleg a játékosok érezték, hogy ezt a találkozót megnyerték, és nem tudtak ugyanúgy pörögni, mint egy éles meccs közben. Ennek ellenére dicséretes, hogy újabb helyzeteket sikerült kialakítaniuk.
Könnyen lehet, hogy a nyíregyháziak visszahívják Vologyimir Ovszijenkót.
2012. 10. 11. 20:12
Egervári Sándor elárulta, már csak egy kérdőjel van a kezdőcsapatban.
A magyar U21-válogatott magabiztos győzelmet aratott Gyirmóton.
A Cső-Montage új edzője, Jávor István szerint csapatának bele kellett kóstolnia a győzelembe.
Az OTP Bank Liga eddigi tíz fordulójában összesen kilenc játékos gyűjtött össze legalább hat büntetőpontot.
Jelzővel illette a játékvezetőt Dudás Hunor, a DVTK ügyvezetője.
Az észt válogatottban három olyan játékos is szerepel, aki jól ismeri a magyar focit.
2012. 10. 11. 17:51
Ricardo Moniz vezetőedző az öltözőbe zavarta honfitársát, Mark Ottent.
Sipos Norbert szerint sorsdöntő lehet, hogyan teljesítenek a bajnoki szünet után.
A legutóbbi Észtország-Magyarország meccs alkalmával jól kitömtük a baltiakat, hiszen a 2004-es bangkoki tornán fölényesen, 5-0-ra nyert az akkor még Lothar Matthäus által irányított nemzeti együttesünk.
2012. 10. 11. 16:18
Bravúros pontszerzéssel kezdett a Rába ETO az UEFA Futsal Cup elitkörében.
Egervári kapitány a repülőgép fedélzetén tartott taktikai eligazítást Gera Zoltánnak.
- 11:41 Tűzvész egy pakisztáni bevásárlóközpontban – videók
- 11:40 Hatezer karton cigit csempészett, elkapták
- 11:17 Egymilliárd dollárért lehet benn maradni a Gázai béketanácsban, ahova Trump meghívta Orbánt
- 11:01 Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
- 11:01 Égő házban lelte halálát egy középkorú férfi Kazincbarcikán
- 10:57 Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték
- 10:47 Német blama a kézi-Eb-n: kulcsjátékos kritizálta nyíltan a szövetségi kapitányt
- 10:42 Cápatámadás a Sydney-i Operaház közelében: kritikus állapotban egy tinédzser
- 10:37 Szijjártó megfenyegette az EU-s nagyköveteket
- 10:36 Leállt a vasút a záhonyi fővonalon
- 10:03 Felfüggesztették a kiskorú veszélyeztetésével vádolt kecskeméti jégkorongedzőt
- 10:00 Optimisták a magyarok 2026-tal kapcsolatban – de miért?
- 09:43 Fucsovics elsöprő győzelemmel kezdte az Australian Opent
- 09:29 Az Orbán-szülőknek hegedült Mága Zoltán
- 09:04 Innováció, logika, dögunalom: egyre jobbak a csapatok a pontrúgásokból, de jó ez nekünk?
- 06:02 Egy éve ilyenkor: bajba került a fiatal apa, aki kislányának adta a benzinkúton talált 350 ezres gyűrűt
- 08:01 Ezek voltak a kivégzett magyar kormányfő utolsó szavai
- 07:00 Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost
- 07:44 Súlyos baleset történt a XI. kerületben
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
- 06:34 Nyolc ember veszett oda az osztrák Alpokban
- 07:40 Megnyalta a kaputelefont az orosz fiú, rettenetes ötlet volt
- 08:48 Grönland: Rendkívüli ülésre hívják össze vasárnapra az EU nagyköveteit
- 07:25 Havazás helyett extrém hidegre figyelmeztetnek
- 09:29 Az Orbán-szülőknek hegedült Mága Zoltán