SPORT

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Elégedetlen az eddigi három világbajnoki selejtezőn szerzett három ponttal Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitánya, ugyanakkor azt reméli, hogy kedden a magyarok elleni összecsapás egy jó sorozat első állomása lesz csapata számára – írja az MTI. – A románoktól pénteken elszenvedett vereség után egy fájdalmas időszakon mentünk keresztül, de most már csak a magyarok elleni összecsapásra készülünk – nyilatkozta a Puskás Ferenc Stadionban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakember. – Az eddigi három mérkőzésen mutatott teljesítményünk természetesen rosszabb, mint azt vártuk, de ha ezúttal megszerezzük a három pontot, akkor az egy jó sorozat kezdete lehet. Avcinak sérülések miatt több játékosát is nélkülöznie kell, ezzel kapcsolatban megjegyezte, a török válogatottat első osztályú futballisták alkotják, így ha valaki kidől, akkor a helyére érkezők ugyanolyan minőséget képviselnek, ráadásul olyan labdarúgói vannak, mint Hamit Altintop, vagy éppen Nuri Sahin. A két csapat 2006 októberében játszott legutóbbi budapesti összecsapására szívesen emlékezett vissza Hamit Altintop, a Galatasaray középpályása. – Az szép emlék, ugyanis az akkori 1-0-ás győzelmünkkel nagyot léptünk előre, és később kiharcoltuk az Európa-bajnoki részvételt. A mostani találkozóról én is azt gondolom, mint a szövetségi kapitány, nyernünk kell és akkor végre valami elindulhat – mondta a Tranzonspor játékosa, és hozzátette, talán jól is elsülhet, hogy többen kidőltek a török csapatból, mert a sérültek helyére pályázó futballisták extra motivációval léphetnek majd pályára. A magyar-török világbajnoki selejtező kedden 20:30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
2012. 10. 15. 20:15
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Megérdemelten nyert hazai pályán 2-0-ra a Balmazújváros a Nyíregyháza ellen az NB II Keleti-csoportjának kilencedik fordulójában, ugyanakkor vitathatatlan, hogy mindkét gólt kvázi odaajándékozták a szabolcsiak a hazaiaknak, ez a felvételekből jól látszik. A nyíregyháziaknál ismét Balogh János állt a kapuba, akinek javult sérülése, Csorba Szabolcs azonban nem léphetett pályára. Az első félidőben voltak helyzetei a Spartacusnak, gólt mégis a Balmazújváros szerzett, Sárközi 15 méterről lőtt a kapuba. A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ezek közül Urbin használt ki egyet a hajrában, így a hazaiak a Mezőkövesd után egy másik élcsapatot is legyőztek.
2012. 10. 15. 18:17
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint nem sorsdöntő a magyar válogatott keddi, Törökország elleni világbajnoki selejtezője, mert a sorozat tíz meccsből áll, és még csak a negyediket játsszuk. – Komoly körbeverésekre számítunk, pénteken a románok is felborították a papírformát, és hasonló meglepetések a későbbiekben is várhatók – idézi a vezetőedzőt az MLSZ honlapja. – Két kulcsemberünk hiánya nem erősíti a győzelmi esélyeinket, de volt már rá példa, hogy hasonló helyzetben legyőztünk egy jó ellenfelet. A török lényegesen jobb csapat, mint az észt, jobb képességű játékosok alkotják. Ahhoz, hogy eredményesen tudjunk játszani, többet kell felvonultatnunk, mint Tallinnban. Nem vagyok kárörvendő, de örömmel hallom, hogy egyre több a török sérült. Nem feltétlenül a labdabirtoklás dönti el a meccset, az a célunk, hogy okos, zárt védekezésből megtaláljuk a réseket a védelmen. A gólszerzés döntő fontosságú lesz. Ahhoz, hogy legalább egy pontot érjünk el, mindenképpen gólt kell rúgnunk a meccsen.
2012. 10. 15. 17:50
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az észtországi világbajnoki selejtezőn ötvenedik alkalommal lépett pályára a válogatottban, és győztes gólt szerzett Hajnal Tamás. Az együttes alapembere kiemelte, a török középpálya és támadósor roppant erős, erre külön készülni kell, de a védelmükben találhatunk lyukakat. – Szervezetten kell játszanunk, le kell szűkíteni a területet, ki kell segítenünk egymást a középpályán és a védelemben – foglalta össze a legfontosabb feladatokat, majd hozzátette, a várakozásokat nem érdemes tovább fokozni, és fogadkozni sem szabad a meccs kimenetelét illetően. – Mindent elkövetünk a győzelemért, de garantálni nem tudjuk a sikert. Nincs értelme a románokra figyelni, ez csak elvonná a figyelmet a ránk váró feladatról, másrészt a riválisok eredményeit úgy sem tudnánk befolyásolni.
2012. 10. 15. 17:46
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A norvég Brann Bergen légiósa, Korcsmár Zsolt szerint a török válogatott neki fog esni a magyar csapatnak kedden, miután legutóbb 1-0-ra kikapott Romániától. A 23 éves védő úgy véli, jobb lett volna, ha egy jóllakott ellenféllel találkozunk, mert így egész biztosan nagyon akarnak majd bizonyítani a vendégek. – Tegnap még nem volt száz százalékos a lábam, de mára sokat javult, ezért nagyon bizakodó vagyok. A hétfői edzés után tudok végleges választ adni arra, hogy vállalni tudom-e a játékot – idézi a játékost az MLSZ honlapja.
2012. 10. 15. 17:33
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Két nagy helyzetet is kihagyott az Észtország elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőn Szalai Ádám, s ezt a szurkolók, valamint az újságírók is szóvá tették az elmúlt napokban. A német Mainz légiósa elmondta, ha érték is kritikák az észt meccs után, nem foglalkozik velük, egyedül a szövetségi kapitány véleményére ad – áll az MLSZ honlapján. – A két nagy gólhelyzetemből egyet értékesítenem kellett volna, ezzel maximálisan egyetértek – mondta önkritikusan a támadó. – Észtországban a mi akaratunk érvényesült, több helyzetünk volt, maximálisan megérdemeltük a győzelmet. Nem mondanám, hogy meg vagyok elégedve a játékkal, de előreléptünk az előző meccshez képest. A magyar válogatott kedd este Törökországgal játszik a vb-selejtező negyedik fordulójában, a Puskás Ferenc Stadionban.
2012. 10. 15. 17:02
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Borzasztóan megszenvedett a három pontért a Veszprém FC az NB II Nyugati-csoportjának kilencedik fordulójában, de végül sikerült legyőznie a sereghajtó BKV Előre csapatát. A hazaiak kezdtek lendületesebben, a 12. percben Bosnjak indította Leitold Tamást, a szélső az alapvonalig futott, beadott, a védőkben elakadt a labda, a visszapattanót pedig nullszögből a hálóba rúgta (1-0). A vendégek is elkezdtek focizni, meglett az eredménye: a 23. percben egy szögletet követően Menyhért Gergő érkezett az ötösnél, és azonnal a felső sarokba pattintotta a labdát (1-1). A folytatásban a fővárosiak támadtak többet, és főként veszélyesebben. A 38. percben Fürjes Ádám az alapvonalig jutott, visszagurított, az érkező Dóczi Krisztiánt a lövés pillanatában szerelte Nagy Ádám. Az utolsó akció végén Michel Victor beadását Mayer Ádám lőtte kapu fölé. A szünet után ritmust váltott a VFC, de tíz perc elteltével elfogyott a lendülete. Meddő és élvezhetetlen játék alakult ki. A kölcsönös semmittevés után a 81. percben Bosnjak emelt okosan a védők mögé belépő Szöllőskei Péterhez, aki szép mozdulattal bökte a labdát a kapuba (2-1). A kilencvenedik percben Sebők István fejesét Kiss Máté bravúrral védte. A hazaiak begyűjtötték a három pontot, és ez az egyetlen jó hír, amit ezzel a meccsel kapcsolatban meg lehet állapítani.
2012. 10. 15. 14:51
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az MLSZ és a Pezo Film Production bemutatja Albert Flórián című dokumentumfilmjét Az egyetlen magyar aranylabdásról forgatott és több mint negyven interjút, illetve számtalan eddig nem látott archív anyagot tartalmazó alkotás Albert Flórián címen 2012. november elsejétől lesz látható a mozikban. A filmben olyan autentikus figurák is szerepelnek és nyilatkoznak, mint Dragan Dzsajics vagy Eusebio. A magyar csapattársak közül pedig Grosics Gyula, Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Nyilasi Tibor és sokan mások. Kiváló színészek és zenészek méltatták Albert Flóriánt. Ízelítőül két rövid beharangozó a filmből.
2012. 10. 15. 14:29
Utoljára öt éve, 2007. szeptember 12-én játszott Törökországgal a magyar válogatott. Az akkori idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn 3-0-ra nyertek a hazaiak, ám a mérkőzés leginkább Gera Zoltán jogtalan kiállításáról maradt emlékezetes...
2012. 10. 15. 14:08
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Telekom. Az ünnepélyes eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a válogatott eddigi világbajnoki selejtezőbeli szereplésével kapcsolatban azt mondta, a szövetség és a csapat is sok kritikát kapott, különösen a Hollandiától elszenvedett 4-1-es vereség után, de meggyőződése, hogy nem egy-két mérkőzésen dől el minden – írja az MTI. – Ha a továbbiakban is azt az utat követjük, amelyet előzetesen kijelöltünk, akkor eredményesek lehetünk – fogalmazott az MLSZ elnöke. – Egyértelműen előrébb járunk, mint kétezer-tíz előtt, ezt bizonyítja a világranglistán átlagban elfoglalt helyünk, illetve az Egervári Sándor szövetségi kapitány vezette csapat hatvanöt-százalékos sikeraránya. Bízom abban, hogy eredményesen vesszük a selejtezőket, de akkor sem fogom elveszíteni a hitem, ha most nem jutunk ki a vébére. A magyar válogatott kedden 20:30-tól Törökországgal játszik világbajnoki selejtezőt a Puskás Ferenc Stadionban.
2012. 10. 15. 11:38
Olvasói sztorik