SPORT
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja.
Íme, a szerdai nap híre, miszerint Csányi Sándor, az MLSZ elnöke sajtótájékoztatót tartott, amelyen számos fontos bejelentés mellett sok embernek alaposan odamondott:
Csányi Sándor szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol értékelte a kialakult helyzetet. Kijelentette, hogy élvezi Orbán Viktor bizalmát, és elmondta, mi a véleménye politikusokról. A legnagyobb baj, hogy a labdarúgásunk kapcsán megint a politikáról beszélünk. Ez is azt mutatja, ami az elmúlt három évben jellemző volt.
Sokkal jobban tetszik például Bogdán üzenete a Facebookon, amelyben köszönetet mond a kapitánynak. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: sikerült a harmadik helyre vezetni a csapatot a selejtezőben, ami az utóbbi tizenöt év legjobb eredménye. Ebbe is bele lehetne kapaszkodni, már azt hiszem, nem ez a lényeg, inkább arról kell beszélni, mitől lesz jobb?
Csányi ebből is hozott példákat. Nem tudja elképzelni, Magyarországon ki az az edző, aki el tudná látni a szövetségi kapitányi feladatokat. Arról is beszélt, hogy 2010-ben, amikor átvették a szövetség irányítását, az edzőképzés a romjaiban hevert, nagyon sok ember kapott licencet. Mostanság is hallani mindenféle licencekről, és meg azok összevonásáról a válogatott játékosok számára, úgyhogy napjainkban is pörögnek szépen... Már száz fölötti pro licences edző van a tizenhat csapatra, ezen kívül pedig ha nincs kétezer ember A-, B- és C-licenccel, akkor egy sem. Ha arról beszél, hogy nem tud most magyar edzőt elképzelni a válogatott élén, akkor mi történt az elmúlt három évben az edzőképzésben? Nem tudom, miért lehetünk ennyire elégedettek a mostani edzőképzéssel, amiről azt mondták, hogy feltörekvő.
Csányi az utánpótlást, és Mészöly Gézát említette, aki biztosan jól dolgozik, és van fantázia abban a korosztályban, de ők még messze vannak a profi szinttől. Tetszett Nyilasi Tibor megnyilvánulása, amelyben kifejtette, hogy a tizenkilenc éves játékosoknak már nem tehetségnek kell lenniük, hanem játszaniuk kell az NB I-ben. Erről van szó! Egy tizenkilenc éves játékost nem tehetségként kell kezelni, mert vagy kész játékos, és szerepelhet az élvonalban, vagy pedig alkalmatlan, és valószínűleg le fog morzsolódni a másodosztályból.
Az sem rossz gondolat, hogy kemény kezű külföldi edző kell, de a szövetségi kapitányoknak általában kevés idejük van a csapattal, tehát nem keménykedni kell, hanem érteni kell a szakmához, ez a legfontosabb. A másik pedig az, hogy ki kell választani a legjobb keretet, és a legnagyobb probléma az, hogy a keret Lothar Matthäus óta néhány nevet leszámítva majdnem egyforma. Minden kapitány csak ugyanabból a húsz-huszonöt futballistából válogathatott.
Csányi úr ne emlegesse ezt a keménykezűt! Joachim Löw keménykezű? Nem. Csak ért a szakmához. Josep Guardiola sem keménykezű, de ismeri a világ labdarúgását. Ezeknek az embereknek nagyon nagy a merítési lehetőségük, ahogyan Louis van Gaal is sokkal több játékosból válogathat. A magyar kapitány abból a tizenhat NB I-es csapatból válogathat, amely ebben a tragikomikus bajnokságban szerepel. Nem tudom, ez változhat-e, mert beletehetnek még százmilliárd forint TAO-s pénzt, de nem biztos, hogy attól jobb lesz.
Nagyon fontos lenne az új kapitány mellé hozni egy utánpótlás szakmai igazgatót, aki hosszú távon megoldja a magyar válogatott problémáit, hogy ne a magyar edzőképzés okos emberei mondják meg, mi a jó utánpótlás-vezetés. A legfontosabb kérdés a merítési lehetőség, hiszen ha Guus Hiddink ideszerződik, akkor megnézi a magyar NB I-es mérkőzéseket, és mit fog tudni csinálni? Hirtelen előtűnik a Bundesligából még hat magyar kezdőjátékos? Nem...
Egy biztos: nem kemény szakember kell ide, hanem hozzáértő, aki a klubcsapataikban fizikálisan felkészített játékosokból ütőképes válogatottat formál, és szerkezetileg megtalálja a legjobb formát, ami a magyar futballra alkalmas, tehát nem öli ki a magyaros virtust, a játékot.
A Puskás Akadémiát fogadja a listavezető Videoton szombaton, az élvonal 11. fordulójában.
2013. 10. 17. 10:37
André Villas-Boas az argentin labdarúgóval erősítene.
A Real Madrid középpályása a szezon végén New York vagy Los Angeles felé veheti az irányt.
Bölöni László szerint a románoknak élvezniük kell a sikert, mert nem érdemtelenül érték el.
Egy olasz lap szerint Antonio Conte vezetőedző kinézte magának a magyar válogatott játékost.
Ma sem dúskálhatunk a meccsekben... Azért egy dán és egy brazil ütközetre találtunk tippeket!
2013. 10. 17. 05:59
A kapus levonta a tanulságokat, és magába nézett.
A német sztárklub a Kölnnel játszott edzőmeccset.
Bravúros első félidő után 6-0-s vereséget szenvedett az MTK női csapata a Potsdam otthonában.
Louis van Gaal arra ösztönzi, hogy igazoljon a Chelsea-be.
Az elmúlt 15 évben csak Egervári Sándor tudta a negyedik helynél előrébb vezetni a válogatottat.
Hat hétig nem számíthat Shaqirire a Bayern München.
2013. 10. 16. 16:44
A Ferencváros 4-1-re kikapott a Győri ETO otthonában a Ligakupa negyedik fordulójában.
„Jézus Mária! Egyetlenegy konkrétum nem hangzik el ilyenkor soha. Hát ilyeneket én is tudok.”
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nem akármilyen góllal egyenlített a Barcelona teremlabdarúgó-csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában. A Santa Coloma elleni bajnoki hajrájában Jordi Torras fejre vette a labdát, majd az üres kapuba továbbította azt…
2013. 10. 16. 14:42
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Huszonkilenc körön keresztül nem tudott dűlőre jutni a Brockenhurst és az Andover Town az angol Hampshire Senior Cup mérkőzésének ráadásában. A hosszúra nyúlt büntetőpárbajt végül a Brockenhurst nyerte.
2013. 10. 16. 14:28
Lengyelországban, Dániában és Ausztráliában is a 66 éves holland szakembert szeretnék edzőnek.
Az U18-válogatott edzője, Mészöly Géza szerint van igazság abban, amit Szalai Ádám mondott.
Luis Suárez ismét műeséssel harcolt ki egy 11-est.
A bosnyák kommentátor "megőrült" a meccs lefújásakor.
Chile, Ecuador és Honduras is kijutott a vébére.
A szerdai román lapok a hollandok sportszerűségét méltatták; a szurkolók kifütyülték a csapatot.
Jól képzett, tapasztalt és kemény edző kell, hét-nyolc név van a kalapban – mondta Csányi.
- 18:21 Kórházba került Chuck Norris
- 18:01 „Macron tudja, hogy ő a legnépszerűtlenebb elnök” – Föld/osztás Kerner Zsolttal és Pál Zsomborral
- 17:27 „Évente körülbelül 156 órát töltök edzéssel” – Szandi videóval szemléltette, hogyan tartja magát formában
- 17:23 Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak