SPORT
Szerda este két mérkőzéssel folytatódott a teremlabdarúgó Magyar Kupa negyeddöntője.
A Fradi új edzője elmondta: gyűlöl veszíteni.
Február 23-án sorsolják az Európa-bajnoki selejtezőcsoportokat; összesen 53 válogatott indul.
A magyar csatár két góljával nyert 2-1-re a Borussia Dortmund II a német harmadosztályban.
Karászi Roland nem jutott döntőben a Budapesten zajló freestlye Európa-bajnokságon.
A diósgyőri Bacsa Patrik bízik benne, hogy a jó szereplésnek kézzel fogható eredménye lesz.
A szövetség bejelentette, hogy csütörtök délelőtt mutatják be a válogatott új szakvezetőjét.
Szerdán bejelentették, hogy a német szakemberrel kezdi meg a téli alapozást a csapat.
Pályára futó szurkoló zavarta meg a Sunderland-Chelsea-t.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szerencsétlen baleset történt egy indiai futballstadionban, amikor létesítmény frissen átadott lelátója rögtön a pályaavató mérkőzésen összeomlott. A balesetben több mint százan sérültek meg, közülük legalább hat szurkoló állapota kritikus.
2013. 12. 18. 17:03
A Liverpool ügyvezetője az uruguayi menedzseréhez utazott.
2013. 12. 18. 16:58
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Több mint két évvel ezelőtt egy magyar kisfiút felvettek a Barcelona futballiskolájába. A tizedik életévét nemrég betöltő ifjabb Mari Zoltán azóta is a katalán klub növendéke és azon dolgozik, hogy bekerüljön a La Masiára, a gránátvörös-kékek híres utánpótlás akadémiájára, ahonnan Guardiola, Xavi, Iniesta, vagy éppen Messi indult.
2013. 12. 18. 16:51
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala a Coca-Cola La Copa de Todos címen került fel a világ legismertebb videó megosztó oldalára.
2013. 12. 18. 16:42
Két magyar tehetség is felkerült az IBWM listájára.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Ezzequiel Lavezzi. A Paris Saint-Germain argentin támadója furcsa módon ünnepelte Zlatan Ibrahimovic Rennes ellen szerzett találatát. Az argentin támadó megragadta a svéd orrát, ami a jelek szerint nem igazán nyerte el a tetszését.
Zlatan "Lavezzi tu fait c..." by LMDPSG
2013. 12. 18. 16:23
Az Európai Bizottság vizsgálódik.
Az NB II őszi időszakában 15 gólt szerző Urbin Pétert több helyről is megkeresték.
... mintsem együtt éljen egy koholt váddal, ha nem tudja tisztázni a nevét.
A skót menedzsert kikosarazta a Milan védője.
2013. 12. 18. 14:28
A Honvéd fiatal középpályása, Vécsei Bálint világsztárokkal edzett együtt a Galatasaray-nál.
Az "Égszínkékek" továbbra is a spanyol kapus döntésére várnak.
2013. 12. 18. 14:13
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A dél-afrikai bajnokságban a SuperSport United- Mamelodi Sundows mérkőzésen a hazaiak játékosa, Sibusiso Khumalo hatalmas gólt lőtt.
2013. 12. 18. 14:00
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 17:21 „Budapest szerette az ő Pepéjét” – Karácsony Gergely búcsúzik Scherer Pétertől
- 17:20 „Ahol a halált nem tudják, ott élni se tudnak igazán” – tucatnál is több sodró írást gyűjtöttünk össze Hódos Hajnalkától
- 17:05 Nem elérhetetlen a vébé, reménykedhet a pozitív szabadkártyás döntésben a férfi kéziválogatott
- 16:47 Új rendszámok jelentek meg Magyarországon
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:28 Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 16:26 Két évet kapott a pszichés problémákkal küzdő nő, aki börtönbe akart kerülni, hogy ne bántsa a családját és segítsenek rajta
- 16:22 „Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni” – Cristiano Ronaldo a hatodik vb-jére készülhet
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 16:12 Tarr Zoltán Scherer Péterről: pótolhatatlan űrt hagy maga után
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket