SPORT
Az AFCK draft résztvevői „hazai pályán” szerepelnek.
Mourinho szerint az idei Barcelona sokkal gyengébb annál, mint amelyik ellen küzdenie kellett.
2014. 02. 18. 10:17
A Diósgyőr védője, Debreceni András már csak a Debrecen elleni győzelemmel foglalkozik.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A brazil bajnokság 8. fordulójában a Corinthians 1–1-es döntetlent játszott a Palmeiras együttesével. A mérkőzés 20. percében a Pelmeiras középpályása, Jorge Valdivia követett egy támadást, majd ütközött a játékvezetővel, végül egy kis ápolás után folytatta a játékot.
2014. 02. 18. 09:03
Ketten a feljutásra gyúrnak, ketten a kiesés elől menekülnek. Mi lesz ebből?
2014. 02. 18. 07:46
Nagyra törő tervei vannak Kalender Mehmetnek, aki meghívót kapott az U19-es válogatottba.
2014. 02. 17. 22:26
Négy mérkőzést rendeztek hétfő este a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában. Galéria
Az AC Milan tizenegyesekkel nyert a belga Anderlecht ellen a Viareggio Cup döntőjében.
Az elnök ellen demonstrálnak kedden; ott lesznek a felnőtt csapat, és az utánpótlás tagjai is.
Jövő héten újabb összetartást vezényel Pintér Attila, aki megnézte Stieber és Gulácsi meccsét.
2014. 02. 17. 19:37
Orosz Pál vezérigazgató arról is beszélt, mikor lesznek nyilvánosak a játékosok fizetései.
Régi-új játékossal erősített az NB II-ben sereghajtó baranyai csapat.
2014. 02. 17. 19:19
A bajorok kifizethetik a német kivásárlási árát.
2014. 02. 17. 18:45
A DVSC-ben nevelkedett támadó három évre szóló szerződést írt alá a hajdúságiakkal.
Sito Rivera szövetségi kapitány szerint a futsal jobban hasonlít a kézilabdára és a kosárlabdára.
2014. 02. 17. 17:11
A DVTK közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontott a középpályással.
A MU játékosai odavoltak az "Isteni Diego" látogatásától. Íme a legjobb közös képek...
2014. 02. 17. 16:53
Nem tudjuk, mi van a levegőben, de a kutyák és a kakasok ellepték a pályákat.
2014. 02. 17. 16:42
A Spanyolországban edzőtáborozó Videoton 2-1-re kikapott a CSZKA Moszkvától. Frissítve
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Péntek este Mario Balotelli egy bődületesen nagy bombagóllal döntötte el a Milan-Bologna találkozót.
A piros-fekték edzője, akár magára is ismerhetett „SuperMario” gólja után, mert a holland mester sem állt hadilábon a bombagólokkal.
Ami külön érdekesség, hogy hétvégén potyogtak a bombák Olaszországban, ugyanis a Livorno brazil védője, Emereson is szépségdíjas gólt akasztott.
2014. 02. 17. 15:34
A portugál klasszis 2017-ben csatlakozhatna a David Beckham által működtetett csapathoz.
2014. 02. 17. 15:24
A brazil középpályás szerint Messinél és Zidane-nál keményebb ellenfele egy sem akadt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Három, rákbetegségben szenvedő, illetve azt már leküzdő rajongójával találkozott Leo Messi, a Barcelona sztárja. Az argentin játékos saját alapítványán keresztül is segíti a rászorulókat.
2014. 02. 17. 14:35
Angol sajtóértesülések szerint két éves szerződést ír alá Nemanja Vidic.
2014. 02. 17. 14:24
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 05:00 Emberéleteket tehet tönkre a kiszáradó Homokhátság
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz