Tavaly tavasszal hetedikek lettek az élvonalban, most a harmadosztályban fognak dolgozni.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook–on
Távozik a Nyíregyháza Spartacustól Pákolicz Dávid. A támadóval nem tudtak megállapodni a vezetők, így nem hosszabbították meg szerződését – írja a klub honlapja.
A nyár elején pedig még úgy tűnt, Pákolicz is marad Nyíregyházán. A támadóval szóban megállapodtak a vezetők, de végül aláírásra mégsem került sor, a június 30-án lejáró szerződést nem hosszabbították meg a felek.
Pákolicz 2009-ben érkezett Nyíregyházára, és kisebb megszakításokkal azóta a Szpariban játszott. Tagja volt a bajnokságot nyert együttesnek az előző szezonban, az élvonalban pedig legutóbb 19 mérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett. A Ferencváros elleni találkozón a 90. percben állt be, ám megsérült. Achilles-szakadása miatt a bajnoki hajrában már nem léphetett pályára, az elmúlt hetekben pedig rehabilitációs edzéseket végzett.
Szpari-mezben közel negyven gólt lőtt tétmérkőzésen az elmúlt években.
2015. 07. 01. 10:46
Addig is a keret megerősítése a vezetők célja; győri és kecskeméti játékosokat tesztel a klub.
Matteo Serenit a bíróság elsőfokon három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte.
2015. 07. 01. 10:35
FOTÓK! Az angol sztárcsapat felszerelésében pózolt a nemrég szerződtetett magyar kapus.
A Juventus komolyan érdeklődik a PSG braziljáért.
2015. 07. 01. 10:14
Ehhez nagyon nincs mit hozzá tenni, reméljük, hogy a válogatott védő örült neki.
2015. 07. 01. 10:13
Kettő plusz két éven keresztül a neves német sportszergyártó öltözteti a bajnokcsapat tagjait.
A Guangzhou Evergrande együttese Paulinho után Robinhot is az ázsiai országba csábítaná.
Szilvási Péter hároméves szerződést kötött a klubbal.
A klubok dönthetik el, kell-e a beléptetéshez a kártya; a válogatott meccseire eltörölték.
A TSV Buchbach masszőre, Fehér József tavaly ősz óta a magyar válogatottnál is tevékenykedik.
2015. 07. 01. 08:38
Az MLSZ felkérte a Balaton-partiakat a folytatásra; hétfőre összeállhat a csapat.
Júliusban ül tárgyalóasztalhoz a német Hertha vezetősége és Dárdai Pál vezetőedző.
Nikházi és Grumics is betalált az Admira kapujába. Bekő Balázs értékelésével.
2015. 06. 30. 23:19
Kovács Dániel egy évig a brazil Fluminense U20-as csapatában védett, most a Kecskeméttől érkezik.
2015. 06. 30. 21:04
Még a kapu sarkába szerelt kamerát is átfordította a Videoton támadója.
2015. 06. 30. 20:56
A Diósgyőr 2-2-t játszott az osztrák Admira Wacker elleni felkészülési mérkőzésen.
A magyar bajnok az ukrán Zorja Luhanszk csapatát verte 2-1-re az utolsó ausztriai edzőmeccsén.
A korábbi kiváló argentin támadó lehet a másodosztályú Modena újdonsült vezetőedzője.
Lubos Ilizi korábban a Sopronban és a Vasasban is védett, most Békéscsabára szerződött.
A Kecskemétről távozó 20 éves támadó 2018-ig kötelezte el magát a Vasashoz.
Musa Bility, bejelentette, hogy Issa Hayatou indulása esetén kiszáll az elnöki posztért vívott versenyből.
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 06:00 Colmar: a francia város, ami olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 17:58 Tanács Zoltán: A HUN-REN vezetői a jövő héten lemondhatnak
- 15:47 Magyar Péter az azonos neműek házasságáról: Nagyon óvatos vagyok
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben