Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
Mint ismert, a hét elején nevezték ki szövetségi kapitánynak Bernd Storckot a Hertha BSC döntése miatt leköszönő Dárdai Pál helyett. Az újdonsült szakvezető azonnal munkába látott, ám rögtön némileg meglepő döntéssel rukkolt elő.
A Rangadó.hu értesülése szerint Storck szombaton a Paks–Békéscsaba meccset nézi meg az OTP Bank Liga második fordulójában. Ez azért érdekes, mert ezzel egy időben – 18 órától – játsszák a Videoton–Haladás bajnokit is, melyen sokkal több válogatott, illetve válogatott esélyes játékos lép pályára.
2015. 07. 24. 16:14
A miniszterelnök úgy véli, sokat köszönhet a magyar bajnok a felcsúti akadémiának.
Alig tizenöt percet kapott a visszatérő légiósunk, de ennyi is elég volt a hosszú sérülés után.
A birminghamiek az Arsenal középpályását, és a Liverpool támadóját szemelték ki maguknak.
A korábbi újpesti csapatkapitány két török klubbal tárgyal, de magyar kérője is akad.
2015. 07. 24. 14:10
Piros részletek is lesznek az új dresszen.
Az Arsenal klubigazgatója elmondta: a francia tréner Ronaldon, és Messin kívül bárkit megkaphat.
Abszurd igazoltatásokkal lassította a forgalmat a rendőrség a Békéscsaba–Debrecen bajnoki előtt.
Az olasz középpályásnak a tréningek mellett még volt ideje gyerekekkel is foglalkozni.
Glázer Róbert szerint az öltözői morált is kockáztatta Thomas Doll az első félidei cserével.
A Fradi EL-ellenfele is üzent az elnöknek.
A matracosoknál továbbra sem állnak le, ezúttal egy rutinos játékost szerződtetnek.
2015. 07. 24. 10:47
A korábbi sportminiszter a Facebookon eresztette el magát.
Az ágyúsok ajánlatot tesznek Fernando Llorentéért.
Jövő csütörtökön 20 órától fogadja a Loki a Rosenborgot az Európa Liga-selejtezőben.
Egyezségre jutott a korábbi sikeredző és az élvonalból kizárt, megyei bajnokságban induló klub.
A vörös ördögök rekordösszeggel kopogtatnak Florentino Pérez ajtaján, hogy visszaszerezzék a portugál.
2015. 07. 24. 09:43
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
Miközben már szerte az országban javában készülnek a csapatok a legkülönbözőbb osztályokban, a PMFC-nél még mindig nem lehet tudni, ki lesz az edző, s kik alkotják a szakmai stábot (a játékoskeretről nem is beszélve). Illetve: azt lehet tudni, hogy kikkel szeretnének megegyezni, csak éppen olyan hosszúságúra nyúlnak már ezek a megbeszélések, hogy lassan belecsöppennek a bajnokságba – írja a Bama.hu portál.
Amint azt a Rangadó.hu elsőként megírta, Márton Gábort szemelték ki a csapat vezetőedzőjének, aki a következő stábot alakítaná ki: Takács Lajos lenne a másodedző, Volcsányi Csaba a kapusedző, Kárpáti Péter pedig az erőnlétért felelne.
– Valóban Márton Gáborral tárgyalunk – válaszolta a lap kérdésére Győri János. – Bízunk benne, hogy rövid időn belül megegyezünk.
A lap információi szerint jelenleg tíz játékos készül Kulcsár Árpád vezetésével.
Folytatja felkészülését a Liverpool; pazar búcsúban részesült a csapatát elhagyó Kovács Péter.
Gólokban gazdag derbit várunk a Bundesliga 2 nyitányán, az ír élvonalból pedig egy vendég győzelemmel szemezünk...
2015. 07. 23. 22:45
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon
A magyar sportrajongók érdekében módosították a Bp. Honvéd – MTK bajnoki kezdési időpontját – közölte az MTVA Sajtóosztálya csütörtökön.
A második fordulós találkozóra eredetileg szombaton 18 órától került volna sor, de hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt írta, hogy az OTP Bank Liga hétvégi programja korábban, ezzel az összecsapással 15.30-kor kezdődik. Akkor az MLSZ jelezte, hogy a nyitótalálkozót az M4 sportcsatorna élőben közvetíti, amint azt követően a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat sorsolását is 18 órától.
Az MTVA Sajtóosztályának Facebook-oldala – azután, hogy csütörtökön több sajtótermék foglalkozott a változtatással, illetve azzal, hogy így nagy hőségben kell majd a csapatoknak játszaniuk – így indokolt:
– Az említett bajnoki mérkőzés időpontjának módosítására azért volt szükség, hogy a magyar sportrajongók érdekeit szolgáljuk, hiszen ezáltal sem a fővárosi rangadóról, sem a nagy érdeklődésre számot tartó sorsolásról nem marad le, aki az M4 Sportra kapcsol.
2015. 07. 23. 22:09
Szerinte, aki hazazavarja a szurkolóit, az nem nyerhet.
A norvégok a visszavágón is legyőzték izlandi ellenfelüket az Európa Liga-selejtezőben.
- 17:10 A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába
- 17:05 Katolikus katonákat szólított fel a kivégzés bojkottjára egy amerikai érsek
- 16:38 Két klasszis visszakerült a női kéziválogatottba
- 16:28 XIV. Leó pápa megérkezett a kórházba a tüdejében felfedezett csomó miatt
- 16:24 Greta Thunberg is feltűnt a francia diáktüntetéseken – már az egyetemeken is tiltakoznak
- 16:10 Techet Péter: Boszniai vágyak és lehetőségek – Viszonválasz Bukovics Martinnak
- 16:08 Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- 15:47 Szoboszlai Dominik kihagyja a következő BL-meccset
- 15:29 Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 15:24 Ezért dönthettek az EU-s tagállamok a hazánk elleni eljárás lezárásáról
- 15:08 „Olyan döntéseket kell meghoznunk, amik fájni fognak” – miért ugrottak egymásnak a parkolás miatt a fővárosi és a kerületi vezetők?
- 14:59 Újra praktizálhat Völner Pál
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 14:43 Készüljön: óránként akár 15 hullócsillagot is láthat ezen a hajnalon
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 12:29 Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 08:55 Megszavazták az NVVH elnökhelyetteseit és a gyermekvédelmi törvény módosítását, Gurzó Mária felszólalásából viccet csináltak, a Fidesz kivonult
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben