Hajdú B. István elszólta magát, pedig Orbán Viktor is ott ült a fehérvári stadion lelátóján.
Szalai Ádám és Stieber Zoltán csapata is 4-1-re nyert.
A 37 éves Neil Doyle a többi között Románia–Szlovákia válogatott meccset is vezetett.
2015. 07. 28. 20:30
Sulley Muntari egy másik ghánai sztár, KP. Boateng is az Al-Ittihad színeiben folytathatja.
2015. 07. 28. 20:07
Külön ágon, magyar részvétellel versenyeznek majd az UEFA utánpótlás-sorozatának résztvevői.
Műsorváltozásokról, félbeszakadó közvetítésről szólnak az internetes kommentek.
2015. 07. 28. 18:51
A mecsekaljaiak korábbi játékosa az U19-es csapatot irányítja majd, bár aláírt szerződése még nincs.
Mohl Dávid szerint a támadófutballt játszó csapatok ellen könnyebb dolguk van a liláknak.
A DVSC támadója hátsérüléssel bajlódik, ezért jelenleg rehabilitációs munkát végez.
Egy strandfocista a bíróval szemben fenyegetően lépett fel, ezért hét hónapra eltiltották.
Fiatal szombathelyi labdarúgókkal kötött kölcsönszerződést kedden a másodosztályú SVSE.
BL-selejtező előtt: a kupamérleg magyar szempontból eddig negatív a fehéroroszok ellen.
A matracosok hivatalosan is bejelentették, hogy szerződtették korábbi játékosukat.
Az előző szezont a Liverpoolnál töltő Javier Manquillo a Marseille együtteséhez szerződik.
A Notts Countyt elhagyó légiós azonban egyelőre nem kapott számára megfelelő ajánlatot.
Sérülések, illetve a korosztályos válogatott miatt fogyatkoztak meg az angyalföldiek.
A torinóiak alapembere 2020-ig hosszabbított.
2015. 07. 28. 12:30
A katalánok mellett a Király-kupa másik döntősének, az Athletic Bilbaonak is fizetnie kell.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Az NB III rajtjára készülő III. Kerület TVE hivatalos honlapján számolt be róla, hogy akár az angol élvonalbeli Southamptonnal is együttműködési szerződést köthet.
Csákvári László elnök látogatást tett a Premier League-csapatnál. Beszámolójában azt írja, egy olyan megállapodást sikerült előkészíteni, melynek értelmében az angol együttes edzőket küldhet Magyarországra, hogy oktassák az óbudai klub trénereit, illetve hogy a magyar edzők is kilátogathatnak a southamptoni edzőközpontba, csak úgy, mint a magyar klub utánpótlás-játékosai.
A Sampdoria a balhés csatár mellett egy másik olasz válogatott játékost is igazolna.
2015. 07. 28. 11:45
Olasz válogatott védő igazolhat Torinóba.
2015. 07. 28. 10:51
Kovács Péter szerint a Rosenborg jó formában van, és az egész csapat hétről-hétre jól szerepel.
2015. 07. 28. 10:34
A chilei középpályás 2019-ig kötelezte el magát a német rekordbajnoknál, ahol a 23-as mezszám lett az övé.
2015. 07. 28. 10:17
- 21:51 Ez történt 2026. október 13-án
- 21:41 Oroszország ellen az eddigi legnagyobb szankciós listát fogadták el, Ukrajna haladhatott az EU-csatlakozás útján
- 21:19 Itt az újabb szenzációs BL-siker a korábbi DVTK-edzővel
- 20:46 Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényeinek értéke
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 20:35 Jól sikerült Leó pápa műtétje
- 20:17 A Fidesz támogatja Magyar Péter drog-és alkoholtesztekre vonatkozó javaslatát
- 20:10 Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol!
- 20:04 Hegedűs Zsolt: A várólistacsökkentés eredményétől függően kapnának plusz pénzt a kórházak
- 19:43 Nem lehetnek magyar szurkolók Tbilisziben
- 19:24 Hankó Balázs védője: továbbra is adós a törvényszék a letartóztatás részletes indoklásával
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 19:00 A Premier League hitelessége is tét a Manchester City ügyében
- 18:45 Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak
- 18:13 Félő volt, hogy Cristiano Ronaldóék BL-meccsét rakétatámadás miatt nem lehet lejátszani
- 19:24 Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 13:48 Borbás Marcsi először beszélt arról, hogy veserákja volt
- 18:01 Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 17:44 „Paraszt!” – kiáltotta a tiszás képviselő a Parlamentben a fideszesnek, bocsánatot kellett kérnie
- 20:45 Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
- 12:29 Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország
- 13:43 Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott