Futács Márkó csereként állt be; Stieber és Szalai a keretben sem szerepelt Németországban.
Holtversenyben állnak a legértékesebb labdarúgók listáján.
A hírek szerint Henrikh Mkhitaryan 15 millió fontért költözhet Németországból Angliába.
Kovács Zoltán sportigazgató állítólag visszacsábítaná a tavaszi bajnokcsapat sikeredzőjét.
Ablonczy Gerjén mesternégyesével nyert a Dunaharaszti.
A Malaga–Sevilla (0-0) találkozóval rajtolt a spanyol bajnokság új idénye. A 2015–2016-os szezonjának nagy kérdése természetesen továbbra is az, hogy a két óriás, a Barcelona és a Real Madrid közül melyik együttes hódítja el a bajnoki címet – no, meg persze a Bajnokok Ligája-serlegre is jó eséllyel pályázik a két fél.
A nemzetközi sajtót viszont nem csak a két rivális, hanem a két klub klasszisának külön csatája is foglalkoztatja. A Barcelona támadója, Lionel Messi tavaly 43 találatot jegyzett az élvonalban, míg a Real Madrid-gólzsák Cristiano Ronaldo 48-cal lett gólkirály. 2010 óta rendre a fenti két játékos hódította el a gólkirályi címet: Messi 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban sorrendben 34, 50 és 46 góllal lett a liga mesterlövésze, míg Ronaldo az előző idény mellett 2011-ben (40 gól) és 2014-ben (31) lett a legjobb.
Az ESPNfc.com cikkében kifejti, a statisztikai adatok és számítások alapján a következő szezonban is a fenti két játékos uralja majd a góllövőlistát: Ronaldótól pontosan 39, Messitől pedig valamivel kevesebb (38.6) gólt várhat a publikum.
Szerinte régebben jobb, képzettebb játékosok futballoztak a magyar élvonalban, mint manapság.
VIDEÓ: Krikettezni ment az angol klub kerete.
Edzésen már nagyon megy a Bursaspor szélsőjének.
Cristian Ramírez miatt hazánkba látogatott Ecuador szövetségi kapitánya, Gustavo Quinteros.
2015. 08. 22. 09:28
A közelmúltban hét gól volt a legtöbb, amit az NB I első öt fordulójában egy játékos szerzett.
2015. 08. 22. 08:57
Gennaro Gattuso az AC Pisa vezetőedzője.
Mint arról honlapunk is beszámolt, a Chelsea-be igazolt a Barcelona korábbi támadója, Pedro. A spanyol játékost volt csapattársa, Lionel Messi Facebook-üzenetben búcsúztatta, az alábbi fotóval.
„Rengeteg remek élményben volt részünk az évek során. Sok sikert életed új fejezetében, Pedro!” – írja az argentin klasszis.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Han sido años llenos de muy lindos momentos juntos... ¡Mucha suerte en tu nueva etapa Pedro!We've shared really great moments together over the years. Good luck in this new chapter of your life, Pedro!- LIOPosted by Leo Messi on 2015. augusztus 20.
Lapértesülések szerint a Manchester United kifizeti a Barcelona-támadó lelépési záradékát.
Itália után Germánia felé vesszük az irányt!
2015. 08. 22. 00:54
Harmadik bajnoki sikerét aratta a Kozármisleny az NB III Közép-csoportjának negyedik fordulójában. A baranyai együttes a Pénzügyőr SE otthonában nyert 2-0-ra. A Budafok és a Hódmezővásárhely is pénteken játszotta bajnokiját: a fővárosi találkozót a hazai csapat nyerte 3-2-re.
NB III, 4. forduló
Közép-csoport
Pénzügyőr SE – HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-1)
Gólszerző: Nagy M. K. (10., 91.)
Budafoki MTE-Újbuda FC – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Ferkó (8.), Margitics (24.), Markovics (öngól 58.), illetve Bartyik (2.), Kökény (90.)
Augusztus 22. szombat
17.30: SZEOL SC – Szekszárdi UFC
17.30: Bölcskei SE – Dunaharaszti MTK
17.30: Komlói Bányász – ESMTK
Augusztus 23. vasárnap
17.30: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II
17.30: Monori SE – Paksi FC II
17.30: Bp. Honvéd-MFA – FC Dabas
Nyugati-csoport
Augusztus 22. szombat
17.30: Érdi VSE – Mosonmagyaróvári TE 1904
17.30: Balatonfüredi FC – Sárvár FC
17.30: Csornai SE – BKV Előre
Augusztus 23. vasárnap
11 óra: MTK II – ETO FC Győr
17.30: Csepel FC – Videoton FC II
17.30: Tatabánya FC – Ferencvárosi TC II
17.30: Dorogi FC – Puskás Akadémia FC II
17.30: Tarr Andráshida SC – Diósdi TC-Select
Keleti-csoport
Augusztus 22. szombat
16.30: Kazincbarcikai BSC FC – Felsőtárkány SC
17.30: Nyíregyháza Spartacus FC – Jászberényi FC
17.30: FC Hatvan – Ceglédi VSE
17.30: Rákosmente KSK – Putnok FC
19 óra: REAC – Somos SE
Augusztus 23. vasárnap
17.30: Nyírbátori FC – Újpest FC II
17.30: DVSC-DEAC II – Termálfürdő Tiszaújváros
17.30: DVTK II – Tállya KSE
Guzmics Richárd klubja hatodik idei bajnokiján ötödször szerzett egy pontot a lengyel élvonalban.
2015. 08. 21. 19:53
Két csapat százszázalékos az új idényben, ketten döntetlennel rajtoltak, egy még nem játszott.
Jelen pillanatban nem jelent erősítést az angol bajnokságból érkező támadó, így mással tárgyalnak.
A manchesteriek 70 millió eurós ajánlatát már nem tudták visszautasítani a németek.
A tervek szerint szeptemberre fejeződnek be a munkálatok.
2015. 08. 21. 17:27
A soproni Zamostny Balázs szerint nem volt egyszerű a felkészülési időszak.
Az orvosi vizsgálaton csúszott el a ghánai.
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 08:29 Több milliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 07:59 Soha nem volt ilyen rossz BL-fordulója az olaszoknak
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 07:00 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 07:00 Olyan ritka fajt fogtak Tata közelében, hogy 40 madarász indult a helyszínre az ország minden részéről
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Dunántúli ősz: mesés vidéki utcák és terek
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 18:28 Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából