A Liverpool mindenképpen igazolna egy középpályást, de a Dortmund nem engedi egyik legjobbját.
2015. 08. 24. 18:18
Alig több mint egy óránként lövi a gólokat a Ferencváros támadója az OTP Bank Ligában.
Kanta József a hullámvölgy miatt nem nagyon tudta, mire számítson a fehérváriak ellen.
Így mutatkozott be a török Bursaspor színeiben.
Német válogatott középpályással erősítené meg az Arsenal keretét a francia szakember.
Ezen a héten elkészítik az MK második fordulójának párosításait.
A székesfehérváriak számára fejben egy kicsit nehéz kontrollálni a jelenlegi helyzetet.
Németül kiabált a Hegyvidék bevásárlóközpont CBA boltjában a korábbi szövetségi kapitány.
A Barcelona címerét ábrázoló matricákat ragasztottak a királyiak csapatbuszára.
Cuadrado egyre közelebb a Juventushoz, de ha a kolumbiai érkezik, akkor egy játékos biztosan távozik.
A DVSC-TEVA válogatott középpályása, Varga József a Ferencváros elleni mérkőzéssel kapcsolatban nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának. A játékos szerint az első félidőben túl nagy területet adtunk az ellenfélnek.
- Nem ilyen meccsre számítottunk természetesen – kezdte Varga József. - Az első félidőben túl nagy területet adtunk ellenfelünknek, mélyen védekeztünk, és a felívelésekkel is akadtak gondjaink, ezáltal a Ferencváros előtt több nagy lehetőség is adódott. Ebből egyet ki is használt. Azt gondolom, a második játékrészre azért már sikerült felpörögnünk. Volt egy tizenöt-húsz perc, amikor mi domináltunk, és gólt is szerezhettünk volna. A szünet után muszáj volt jobban kinyílni, hiszen szerettünk volna egyenlíteni, és megfordítani a mérkőzést, ami benne is volt a játékunkban. Voltak nekünk is helyzeteink, előttem is adódott egy, amikor pár méterről a kapu mellé fejeltem a labdát. Ebből a nyomásból viszont ki tudott jönni ellenfelünk és utána szerzett még két gólt, így sajnos sima lett a vége.
2015. 08. 24. 11:33
Ideális választás lenne korábbi csapata csatárposztjára, de engednie kellene a fizetéséből.
A vörös ördögöknek egy támadószellemű játékosra még mindenképpen szükségük van.
2015. 08. 24. 11:15
A katalánok nem lehettek boldogok a megnyert bajnoki után, hiszen két kulcsemberük is lesérült.
A csoportkörbe kerülés a cél a varsói Legia csapatánál, ezért gyengélkednek a bajnokságban.
A királyiak sokak által csábított játékosa végül Párizsba teheti át a székhelyét.
2015. 08. 24. 10:01
Székesfehérvárra távozhat a lilák egyik legnagyobb értéke, a 23 éves bosnyák játékmester.
Ma egy holland és egy német meccs került terítékre...
2015. 08. 23. 22:32
A fővárosi kék-fehérek Kanta József tizenegyesgóljával nyertek a Videoton ellen.
A Fradi fiataljai Tatabányán, a fehérvári tartalékok Csepelen tudtak győzni; kikapott a Dorog.
Németh Zoltán vezetőedző büszke rá, hogy több ezren kíváncsiak csapatára, az NB III-as ETO-ra.
Kedden 17 és 19 óra között szurkolói ankétot rendez Varsóban a Legia, az eseményen Jakub Rzeźniczak csapatkapitány mellett Nikolics Nemanja vesz részt a játékosok közül – írja a klub honlapja.
A magyar válogatott csatár számára ez lesz az első alkalom, amikor hivatalos keretek között találkozhat új klubja szurkolóival. Eddig öt bajnoki meccsen hat gólt lőtt, az Európa Liga-selejtezőben pedig további kétszer volt eredményes.
Az uruguayi csatár nem érzi jól magát Párizsban, az Arsenalba szerződne.
2015. 08. 23. 17:47
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az angol Chelsea szerződtette a Fluminense U20-as brazil válogatott játékosát, Kenedy-t. Az átigazolás összegét a felek nem hozták nyilvánosságra. A 19 éves csatár már a felkészülés alatt csatlakozott a londoniakhoz, de csak most vált hivatalossá a Stamford Bridge-re való igazolása.
2015. 08. 23. 17:35
- 10:49 „Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 10:39 Samuel L. Jackson tudja, mi kell a netezőknek: eldarálta az Ezékiel 25:17-et
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 10:28 Parkolósávból lesz kerékpárút a Rudas fürdővel szemben
- 10:21 Villámárvíz a sivatagban: évtizedek óta nem látott eső zúdult Las Vegasra
- 10:02 A focivébé egyik legnagyobb balhéja miatt változtathat a FIFA
- 09:41 A saját egészségünkre és a családunkra is jobban figyelhetünk a HUAWEI WATCH D3-mal
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 09:24 Visszahúzódtak a befektetők, óvatosabbak a hitelfelvevők az ingatlanpiacon
- 09:23 Kevesebbet áll színpadon Bodrogi Gyula: „Nem én döntöttem így, így alakult”
- 09:20 Reggel beomlott egy iskola teteje, tizenhét iskolás meghalt Pakisztánban
- 09:04 A totyogás sprint ehhez a tizenegyeshez képest
- 08:57 Celebes vetélkedőt vezet majd Gundel Takács Gábor az RTL-en
- 08:55 1,88 métert "nőtt" Európa legmagasabb hegycsúcsa
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 06:00 Bánki Erik évek óta tagadja kapcsolatát a közétkeztetési óriással, mégis ő kért diplomata-útlevelet a Hungast-vezérnek
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 08:29 Többmilliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 07:19 Döntött a strasbourgi bíróság: Orbánék jogsértően korlátozták a pedagógusok sztrájkjogát
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég