Forma-1

A bunkó Verstappennek előjött a piszkos oldala – nem kegyelmeztek a lapok a Forma-1 címvédőjének

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A nemzetközi sajtó a győztes Oscar Piastri dicséretén túl főként a címvédő Max Verstappen vitatott manővereiről írt a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.

A spanyol AS szerint a Red Bull hibázott, Max Verstappen pedig elrontotta a versenyt: „A holland nem mindig a megfelelő döntéseket hozza meg a küzdelem hevében, emellett csúnyán védekezett George Russell-lel szemben, a Mercedesszel való koccanása pedig tíz másodperces büntetést eredményezett, melynek következtében az ötödik helyett a tizedik helyen zárt”.

Az El Pais úgy fogalmazott, hogy Piastri könnyedén nyert, Verstappen pedig duzzoghat.

Az ausztrál idei ötödik futamán diadalmaskodott, míg a hollandnak ismét előjött az a piszkos oldala, amelyet úgy tűnt, hogy már maga mögött hagyott.

A Mundo Deportivo azt írta, „sokan félnek, amikor Verstappen autója feltűnik mögöttük – akárcsak Michael Schumachernél korábban. Piastri azonban ügyet sem vetett a visszapillantóban felbukkanó Red Bullra”.

A holland AD szerint a dühöngő Verstappen büntetést kapott a véres spanyol futam végén, ahol a csalódottság úrrá lett a hollandon, mert ez lehetett volna az igazság viadala, csakhogy ez az igazság nagyon kemény lett.

„Nagy fiaskóval ért véget Verstappen versenye. Szándékosan belehajtott Russell Mercedesébe, amiért időbüntetéssel sújtották” – írta a De Telegraaf.

A Guardian szerint „a futam legemlékezetesebb pillanata Verstappen megkésett, esetlen dühkitörése volt, amely sok pontjába került a Red Bullnak”.

A Mirror úgy látta, hogy Verstappen eleve rosszkedvű volt, mivel a késői biztonsági autós fázis elrontotta a stratégiáját.

„Miközben a többiek a lágy keveréken haladtak elöl, neki már csak keményebb és lassabb abroncsai maradtak, így elszálltak a reményei, hogy egyenrangú ellenfele legyen a McLareneknek. Tovább bosszantotta a hollandot, hogy a mérnöke azt tanácsolta, hogy engedje el a Mercedest.”

Piastri, a mérnök, Charles Leclerc, az oroszlán, és Verstappen, a bunkó

– legalábbis a La Gazzetta dello Sport szerint.

A német Bild azt írta: „Az ausztrál győzött a brit autóban, a hollandnak pedig csak a durvulás maradt”.

(MTI)

Kapcsolódó
Piastri nyerte a Spanyol Nagydíjat, Verstappen nagyot vesztett
A pole-ból induló Oscar Piastri nyerte meg a Forma-1 Spanyol Nagydíját, a másik McLaren-versenyző, Lando Norris előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik