Forma-1

„Kicsit kínos volt” – nem mindenkit hatott meg a Forma-1-es szezonnyitó legmegindítóbb története

Alessio Morgese/Zsombor Toth/NurPhoto via Getty Images
Alessio Morgese/Zsombor Toth/NurPhoto via Getty Images

Isack Hadjar számára biztatóan indult élete első versenyhétvégéje a Forma-1-ben, a francia-algériai versenyző ugyanis alig maradt le a Q3-ról az időmérőn, azaz jó esélyekkel várhatta a futamrajtot. Csakhogy vasárnap a felvezető kör alatt megcsúszott az autójával, a falnak ütődött, a Racing Bullról pedig letört a hátsó szárny, így rögtön kiesett.

12 fotó

 

Érthető, ha a 20 éves Hadjar nehezen élte meg a történteket, bár nem vette le a sisakját, testbeszéde alapján egyértelmű volt, hogy sírva sétált vissza csapatához. Anthony Hamilton, a példakép Lewis Hamilton édesapja is észlelte, hogy most van szükség a támogatásra és pár kedves szóval próbálta felrázni Hadjart, de többen is elmondták, hogy szívszorító volt látni, ami történt vele.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem hatódott meg a történtektől. Ahogy az osztrák ORF-nek elmondta:

Hadjar elpityeredett a balesete után. Kicsit kínos volt

– mondta a sarkos megnyilvánulásairól ismert Marko.

Az újonc számára egyébként rögtön itt lesz a javítási lehetőség, ugyanis a szezonnyitó után egy héttel már a kínai versenyhétvége következik. Ausztráliában egyébként Lando Norris győzött a címvédő Max Verstappen előtt.

Kapcsolódó
Minden idők második legfiatalabb pontszerzője lett a Mercedes csodatinije
Ráadásul törölték a büntetését, így visszakapta a negyedik helyét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik