Forma-1

Lewis Hamiltonnak három körig tartott az Egyesült Államok Nagydíja

Peter Fox - Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Peter Fox - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

A harmadik körben kiesett az Egyesült Államok Nagydíjáról Lewis Hamilton.

A brit pilótának már az időmérőn is komoly gondjai akadtak, a felfüggesztésre panaszkodó hétszeres világbajnok az utolsó előtti idővel zárt magyar idő szerint hajnalban. Ezek után a versenyen nem rajtolt rosszul Hamilton, de nagyon nehezen kormányozta az autót, a harmadik körben pedig elvesztették a hátsó kerekek a tapadásukat. Hamilton így a sóderágyban kötött ki és fel kellett adnia a futamot.

Nagy helyezkedés volt a rajtnál, mert Max Verstappen és Lando Norris csatáját kihasználva bevetődött a két Ferrari, de a biztonsági autós fázis után közelebb kerültek egymáshoz az élmezőny tagjai. Hamilton egyébként már az időmérőt követően jelezte, hogy inkább ki kéne pofozni a kocsit és a boxutcából rajtolni, a jelek szerint hallgatni kellett volna rá.

Cikkünk megjelenésekor még tart a verseny, Charles Leclerc áll az élen, mögötte sorrendben Verstappen, Carlos Sainz és Norris autózik 10 kör után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik