Forma-1

A teljes átalakítás előtt emlékfallal örökítették meg a Hungaroring eredeti állapotát

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Jelenlegi és korábbi versenyzők is dedikálták vasárnap azt az emlékfalat, amelyet a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroring paddockjában állítottak fel a szervezők.

A futam előtt nagyjából két órával, többek között a pole pozícióból rajtoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája, valamint csapattársa, Oscar Piastri, illetve Charles Leclerc (Ferrari), Esteban Ocon és Pierre Gasly (mindkettő Alpine), Alexander Albon (Williams), Csou Kuan-jü (Sauber), Cunoda Juki és Daniel Ricciardo (mindkettő RB) is aláírta a falat, amelyen a Hungaroring 1986-os építésekor készült fényképek, valamint a létesítmény jelenlegi állapotát ábrázoló fotó látható.

Mohos Márton / 24.hu Gasly aláírása is felkerült a falra

A felirat szerint a fallal az 1986 és 2024 közötti időszakról emlékeznek meg, a mogyoródi pálya ugyanis teljes felújításon esik át, jövőre már új paddock, új főépület és versenyirányítási központ, illetve új Super Gold-lelátó fogadja majd a nézőket, csapatokat és versenyzőket.

A jelenlegi mezőny tagjai mellett korábbi F1-es pilóták, így többek között a napokban coming outoló német Ralf Schumacher, illetve hazai autóversenyzők, például az M4 Sport szakkomentátoraként jelen lévő, címvédő és ötszörös Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző Kiss Norbert is dedikálta a falat.

A paddock elején egyébként bő másfél órával a futam kezdete előtt szinte már egy gombostűt sem lehetett leejteni, a meghívott vendégek – köztük a világhírű spanyol tenor Placido Domingo – mellett a televíziós stábok is gőzerővel dolgoztak.

Mohos Márton / 24.hu Az 57-szeres válogatott kapus, Gulácsi Péter is kilátogatott a Magyar Nagydíjra

A versenyzők mindeközben a pilótaparádé nyitott kamionján járták körbe a pályát, visszatérésükkor pedig cigányzenészek kísérték a paddockban néptáncoló fellépőket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik