Forma-1

„Csillag született” – mindenkire jó benyomást tett a Ferrari 18 éves újonca

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

A 18 éves Oliver Bearman eredetileg a Forma-2-esek versenyében szerepelt volna Dzsiddában, ám Carlos Sainz vakbélgyulladása miatt a Ferrarinál úgy döntöttek, bedobják a mély vízbe az ifjoncot, aki így életében először indult Forma-1-es futamon.

Amit úgy fejezett be a hetedik helyen, hogy megelőzte két honfitársát, Lando Norrist (McLaren), valamint a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont (Mercedes) – meg is választották a nézők a verseny legjobbjának.

„Úgy érzem, jó kis show-t hoztam össze magamnak, márpedig ez a legfontosabb, nem igaz? Nem voltak ideálisak a feltételek, hiszen kevés kört tettem meg a pályán a verseny előtt, de azt hiszem, kihoztam a maximumot ebből a napból” – nyilatkozta Bearman a Szaúdi Nagydíj után.

Egy nagy ölelés az apától a verseny után:

Ő lett a legfiatalabb brit pilóta a Forma-1-ben, és a sorozat történetében is mindössze ketten voltak, akik nála fiatalabban teljesítettek egy versenyt.

Bearman nyolcévesen kezdett gokartozni, majd az első komoly eredményét 2021-ben érte el, amikor az olasz és a német Formula-4-es címet is begyűjtötte. 2022-ben már a Formula-3-ban szerepelt, és lett harmadik, tavaly pedig a Formula-2-ben végzett a hatodik helyen. Bearman 2021 óta tagja a Ferrari akadémiai programjának, és az előző idényben két szabadedzésen is szerephez jutott a Haasnál.

A mostani verseny után az újonc azt mondta, gyorsabbnak érezte magát a végül előtte végző Fernando Alonsónál és George Russellnél, de nem tudta megcsípni őket.

„Túl sok időt vesztettem azzal, amikor megelőztem Hülkenberget, mert a rutinját kihasználva körökön keresztül jól védekezett ellenem. Ez az én hibám volt, de ettől függetlenül jó versenyem volt. A derekam és a nyakam fáj, mert ezeket az üléseket nem két perc beállítani, nekünk viszont nem volt elég időnk a finomhangolsára. Viszont ez is jó motivációt adott, hogy minél hamarabb célba érjek”.

Bearman mindenkire jó benyomást tett, a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur azt mondta róla, hogy fantasztikus munkát végzett, és hozzátette, hogy az adatok alapján az újonc nem követett el egyetlen hibát sem.

A versenyt a harmadik helyen befejező Ferrari-pilóta, Charles Leclerc szerint mindenki láthatta, hogy Bearman milyen tehetséges, és csak idő kérdése, hogy állandó szereplője legyen az F1-nek.

„Csillag született! Ilyen rövid idő alatt beugrani a Ferrariba, egy olyan ijesztő pályán, mint a dzsiddai, és aztán kibírni a nyomást, és megelőzni Landót és Lewist, az nem semmi” – dicsérte Bearmant az 1996-os világbajnok, Damon Hill. Norris is gratulált neki, amikor a X-en azt írta, hogy hatalmas melót végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik