Forma-1

Max Verstappen történelmi győzelmet aratott Mexikóban

CLAUDIO CRUZ / AFP
CLAUDIO CRUZ / AFP

Max Verstappen nyerte vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat.

Verstappen idén a 16. sikerét ünnepelhette, ami új rekord, hiszen ennyi futamot még senki nem nyert egy szezonon belül. Pályafutása során 51. alkalommal, Mexikóban pedig ötödször győzött.

A címvédő nagyszerűen rajtolt, harmadik helyről azonnal az élre ugrott, de nem ő tehetett arról, hogy csapattársa az első kanyarban rögtön kiesett. A hazai közönség előtt versenyző Sergio Pérez túl merészen próbálta megelőzni Charles Leclerc-t, az ütközés után pedig kénytelen volt feladni a futamot.

Leclerc és Carlos Sainz Jr. haladt Verstappen mögöt, majd a 11. körben Lewis Hamilton feljött a negyedik helyre Daniel Ricciardo megelőzésével. Több csapat is egy kerékcserés taktikával számolt, így aztán nagy felfordulást okozott, amikor Kevin Magnussen a falnak csapódott a 33. körben. A dán pilóta nem hibázott, meghibásodott a kocsija, szerencsére sérülés nélkül szállt ki az autóból, de piros zászlóval félbeszakadt a verseny.

Állórajttal folytatódott a verseny, Verstappent nem lehetett ezúttal sem elkapni, mögötte Leclerc, Hamilton és Sainz haladt, majd a negyvenedik körben Hamilton újra nyert egy helyezést. Cunoda Juki ugyanazt a hibát követte el, mint Pérez, a nyolcadikról visszaesett a 16. helyre. A verseny meg nem énekelt hőse Lando Norris volt, aki szépen lassan lépegetett előre, a hajrában pedig megelőzte előbb Ricciardót, majd George Russellt is, így végül ötödik lett.

A Mexikói Nagydíj végeredménye

Ajánlott videó

Olvasói sztorik