Forma-1

Szezon közben dobhatja csapata a Forma-1-es versenyzőt

Gongora / NurPhoto via Getty Images
Gongora / NurPhoto via Getty Images

Még májusban írt arról a Forma-1-gyel foglalkozó szaksajtó, hogy Nyck De Vries ultimátumot kapott az AlphaTauri vezetőségétől, miszerint látványos javulást kell mutatnia, különben már a szezon közben megválnak tőle. A helyzet nem sokat javult, a holland ugyanis továbbra sem szerzett pontot, az eddigi legjobb helyezése a monacói 12.

A The Race arról írt, hogy továbbra is napirenden van De Vries menet közbeni lecserélése, a legesélyesebb a helyére a 21 éves Liam Lawson lehet, aki a Super Formulában versenyez, mellette pedig a Forma-1-es csapat tartalékpilótája.

A lap megkérdezte az AlphaTauri csapatvezetőjét, Franz Tostot arról, hogy mik a tervek De Vries kapcsán. Tost azt felelte, a versenyző saját kezében van a sorsa, ha meggyőző produkciót nyújt, akkor természetesen nincs értelme leváltani.

A Forma-E 2021-es világbajnokával szemben nagyok voltak az elvárások, ugyanis mikor tavaly beugrott egy futamra a Williamshez, azon rögtön szerzett két pontot. Lecsapott rá az AlphaTauri, de a 2023-as szezonban még nem sikerült maradandót alkotnia, és ugyan Cunoda Juki is csak két pontot szerzett, a házon belüli versenyben egyértelműen a japán áll jobban, aki az eddigi nyolc futamból hétszer is csapattársa előtt végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik