Forma-1

Káosz a köbön: Alonso mégis megtarthatta a harmadik helyet

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP

Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

A harmadik pozícióban célba érő kétszeres világbajnok a verseny után tíz másodperces büntetést kapott, és került a negyedik helyre,

mert amikor a futam közben letöltötte a rajt után rá kiszabott öt másodperces büntetést, akkor az egyik szerelő még azelőtt ért hozzá a versenyautóhoz, mielőtt lejárt volna a büntetés.

A csapat ezek után benyújtotta fellebbezését, melyet a döntnökök elfogadtak, mivel az Aston Martin hét olyan esetet is be tudott mutatni beadványában, amiknél a hasonló hibát elkövető csapatok pilótáit nem büntették meg.

A versenyt Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg, mögötte címvédő csapattársa, a kétszeres világbajnok Max Verstappen lett a második. Alonso sikeres fellebbezése után George Russell (Mercedes) a negyedik helyen zárt.

Alonsót egyébként nem viselte meg a büntetés híre, azt mondta, megvolt az ünneplés, a pezsgőzés, és ez az egész hercehurca csak a Nemzetközi Automobil Szövetség show-ja. Azért most, hogy visszakapta az elvett három pontot, bizonyára nem lógatja az orrát, pláne, hogy megvan a századik dobogós helyezése a Forma-1-ben.

Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők):

1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:21:14.894 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.355 másodperc hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 20.728 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 25.866 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 31.065 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 35.876 mp h.
7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 43.162 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.832 mp h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 54.747 mp h.
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:04.826 perc h.
leggyorsabb kör: 1:31.906 perc, Verstappen (50. kör)
pole pozíció: Pérez

 

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 21 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 44 pont
2. Pérez 43
3. Alonso 30
4. Sainz 20
5. Hamilton 20
6. Russell 18
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 8
8. Leclerc 6
9. Gasly 4
10. Ocon 4
11. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 4
12. Magnussen 1
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1

 

csapatok:
1. Red Bull 87 pont
2. Aston Martin 38
3. Mercedes 38
4. Ferrari 26
5. Alpine 8
6. Alfa Romeo 4
7. Haas 1
8. Williams 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik