Forma-1

Lewis Hamilton: Bocsánat, ezt csúnyán elcsesztem

Peter J Fox/Getty Images
Peter J Fox/Getty Images

A Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon Lewis Hamiltontól szokatlan hibát láthattak a sorozat rajongói.

A Mercedes hétszeres világbajnok versenyzője a csúszós pályán Carlos Sainzon próbált fogást találni, amikor megcsúszott és bár nem nagy tempóval, de a gumifalban kötött ki.

Folytatni tudta a versenyt Hamilton, egyedül Max Verstappen hagyta le a hibája miatt, de így is bántotta a hiba. A csapatrádión azonnal elnézést is kért a csapattól.

Bocsánat, ezt csúnyán elcsesztem

mondta Hamilton, de rögtön jött is a biztató válasz.

A brit végül kilencedikként ért célba, de a nemzetközi sajtó nem vele volt elfoglalva elsősorban, hanem a futamgyőztessel, valamint a világbajnoki címet még meg nem szerző Verstappennel. A francia Le Figaro címe a két kieső Alpine-nal foglalkozott, „Pérez mulathatott, az Alpine megfulladt” –  írták. A mexikói győzelme és büntetése kapcsán a svájci Tages Anzeiger fogalmazott a legkeményebben:

„Bohózat a Forma-1-ben: hajnali kettőig nem volt ismert a győztes kiléte”.

A következő futamot Japánban rendezik október 9-én, ahol Max Verstappen megnyerheti a világbajnoki címet, ha elsőként ér célba és a leggyorsabb körért járó pontot is behúzza. Ellenkező esetben úgy kell futamot nyernie, hogy Charles Leclerc másodiknál rosszabb helyen végez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik