Forma-1

Mindenki a Mercedes vitatott újításán pörög a Forma-1-es tesztnap után

Giuseppe CACACE / AFP
Giuseppe CACACE / AFP

Pierre Gasly, az Alpha Tauri pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság bahreini tesztelésének első napján.

A legtöbb szó azonban a zsinórban nyolc konstruktőri vb-címet szerző Mercedes autójáról esett, mivel a német csapat látványosan karcsúsította az oldalszekrényeket.

Az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn úgy fogalmazott, a Mercedesnél extrém módon értelmezték a szabályokat. A nagy rivális Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner karcosabb véleményt alkotott, amikor azt mondta, hogy a Mercedes túlment a szabályok adta kereteken.

Később aztán Horner tagadta a német Auto Motor Und Sport által neki tulajdonított mondatot, és hozzátette, nem igazán figyelt a Mercedes autójára, ami erős túlzásnak tűnik a két csapat rivalizálását ismerve.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondta, az autó tervezésénél egyeztettek a nemzetközi szövetséggel (FIA), és számítottak arra, hogy az új dizájn vitát fog okozni, de úgy érzi, nem lesznek bajban.

„Ha megértettük a Mercedes újításának lényegét, akkor látjuk majd, hogy milyen hatással jár. A szabályok szelleme szürke zónának számít. Minden csapatnak tartania kell magát a leírtalhoz, de ha a csapatok nyolcvan százaléka a változatás mellett dönt, akkor át lehet írni a szabályokat” – magyarázta Brawn, és ebben a mondatban már benne is van, hogy valószínűleg lesznek majd viták az egyes csapatok szabályértelmezése miatt.

Az első bahreini tesztnapon a két Mercedes-pilóta közül Lewis Hamilton a 11., új csapattársa, George Russell a 9. helyen végzett. Russell annyit mondott az új autóról, nem az a fontos, hogyan néz ki, hanem az, hogy mennyire gyors.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik