Forma-1

A vitatott idényzáró után lecserélik a versenyigazgatót, a Forma-1-be is jön a VAR

Andrea Diodato / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Andrea Diodato / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Csütörtökön bejelentették, amire számítani lehetett:

a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) leváltja a Forma-1 versenyigazgatóját, Michael Masit, akinek egy másik állást ajánlanak fel.

A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon a holland Max Verstappen úgy nyerte meg az egyéni világbajnoki címet, hogy az utolsó körben hagyta le hétszeres vb-győztes riválisát, a brit Lewis Hamiltont, de az ezt megelőző biztonsági autós fázisban hozott versenybírósági döntéseket a szurkolók és a szakértők egy része is kritizálta, hát még a Mercedes.

Masi utódlását Eduardo Freitasszal és Niels Wittich-kel oldják meg, váltogatják majd őket.

Kapcsolódó
A versenyzőket is megosztja, a Forma-1 vezetői ragaszkodnak hozzá – mi az?
Kivesézték a szezonzárón történteket is, hamarosan meg tudjuk, mik a következmények.

Az FIA elnöke, Mohammed ben Szulajem bejelentése szerint ezen kívül egy lényegében a VAR-nak megfelelő, a versenyigazgató munkáját a távolból segítő rendszer alkalmazását is bevezetik. Valamint megtiltják, hogy a csapatvezetők közvetlenül a versenyigazgatóval kommunikáljanak a futamok alatt, Abu-Dzabiban ez is feszültséget szült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik