POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Forma-1 sport

Verstappen nem akar szerepelni a netflixes F1-sorozat új évadában

A Netflix sorozata, a Formula 1: Hajsza a túlélésért igazi csemege volt az autósport rajongóinak, hiszen olyan helyzetekben láthatták a sorozat szereplőit, amelyekkel a közvetítések során nem szembesülhetnek.

A sorozatból eddig három évad készült, és az F1 szerelmesei már előre dörzsölték a tenyerüket, hiszen az idei szezon remek témákat szolgáltatott a negyedik évad számára, elég, ha megemlítjük a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, valamint legnagyobb kihívója, Max Verstappen öldöklő küzdelmét.

A Red Bull holland pilótája most azonban olyan bejelentést tett, amivel sokakat elszomorított.

Olyan hamis rivalizálásokat teremtettek, amik nem is léteznek. Emiatt úgy döntöttem, nem akarok szerepelni a negyedik évadban, és nem adok egyetlen interjút sem. Nem vagyok az a típus, aki szereti a tévés drámákat, inkább a tényeket és a valódi történéseket kedvelem

– mondta Verstappen.

Persze attól, hogy nem nyilatkozik, még részese lesz az epizódoknak, nehéz is lenne kihagyni őt, pláne, ha sikerül megőriznie az előnyét, és megveri Hamiltont. A hétvégi Amerikai Nagydíj előtt Verstappen hat ponttal vezet brit riválisa előtt.

Az Egyesült Államokban egyébként jelentősen megdobta az F1 nézettségét a Netflix-féle sorozat, a közvetítési jogokat birtokló ESPN szerint nagyjából 1 millió nézője van a futamoknak, ami a duplája a korábbi adatnak.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.