Forma-1

Bottas megverte Hamiltont az Olasz Nagydíj időmérőjén

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

Valtteri Bottas indulhat majd az élről szombaton a Forma-1 Olasz Nagydíjának sprintfutamán, amelyen a Mercedes kibérelte magának az első sort, ugyanis Lewis Hamiltoné a második rajtkocka.

Max Verstappen volt a harmadik leggyorsabb, mögötte pedig a két McLaren végzett. Sebastian Vettel lehetett elég bosszús, mert épphogy lemaradt a Q3-ról.

Kapcsolódó
Bottas elhagyja a Mercedest, az új csapata is megvan
Azt is sejteni lehet, ki lesz az utódja.

Az Olasz Nagydíjon az idei vb-sorozatban másodszor rendeznek sprinthétvégét, az első július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon volt. Az első szabadedzést pénteken nem a szokásos második követte, hanem az időmérő, amely a szombaton 16.30-tól sorra kerülő, úgynevezett sprintfutam rajtsorrendjét határozza meg. A 100 kilométer versenytávú szombati viadal végeredménye szerint rajtolnak majd a versenyzők vasárnap 15 órakor az Olasz Nagydíjon. A dobogósok kapnak pontokat is, a győztes hármat.

A sprintfutam rajtsorrendje

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

6. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Esteban Ocon (francia, Alpine)

8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Mick Schumacher (német, Haas)

10. sor:
Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik