Forma-1

Végre értelmet nyert Fernando Alonso kódolt üzenete

FERENC ISZA / AFP
FERENC ISZA / AFP

A Forma-1-es Alpine csütörtökön bejelentette, hogy a spanyol Fernando Alonso a 2022-es idényben is a csapatot erősíti majd. A kétszeres világbajnok pilóta társa – akárcsak idén – a francia Esteban Ocon lesz.

Laurent Rossi, a francia istálló ügyvezető-igazgatója kiemelte, hogy számukra ideális a pilótakettős, amelyet az egyik legerősebbnek tart a mezőnyben. Hozzátette: a 40 éves Alonso rutinjával hatalmas segítséget jelent.

„Amióta visszatértem a Forma-1-be, itt otthon érzem magam, tárt karokkal vártak. A mostani mindenki számára érdekes szezon, de fejlődést mutatunk, a Magyar Nagydíj erre jó példa. Nagyon várom az idény hátralévő részét, és azt, hogy jövőre is együtt versenyezzek Estebannal” – mondta Alonso.

Kapcsolódó
Hamilton elmondta, kit akar csapattársának
Két jelölt is van erre a pozícióra.

A spanyol szerdán egy kódolt üzenetet írt a Twitterre, de a követői hamar megfejtették: az állt benne, hogy nagy bejelentés várható. Ez volt a hosszabbítása.

Az augusztus elsejei Magyar Nagydíjat Ocon nyerte, Alonso ötödik volt, ám a másodikként célba ért német Sebastian Vettel utólagos kizárását követően hivatalosan negyedik lett. A pontversenyben 11 futam után Ocon a 10. 39 ponttal, Alonso pedig a 11. 38 ponttal.

A vb négy hét szünet után a mostani hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik